Aláírásra buzdít az Orvosi Kamara

Támogatja a nyílt levelet író orvosok mozgalmát, és a tiltakozó ív aláírására buzdítja tagjait a Magyar Orvosi Kamara.

Közleményük szerint azért is szükséges, hogy minél többen aláírják a 64 orvos mellett az ívet, mert mindezzel nemcsak saját, de a szakdolgozók és a betegek helyzetén is segítenek. (A csoport Facebook-oldalán ma reggelig mintegy félszáz orvos csatlakozott.)

Mint azt az Éger István vezette elnökség írja: az ellátás nemcsak bizonytalan, hanem adott pillanatban egyenesen hadra foghatatlan. A Magyar Orvosi Kamara tagságát választott küldöttei útján képviselő Országos Küldöttközgyűlés – mint a köztestület legmagasabb döntéshozó szerve – három hete közzétett nyilatkozatában érdemi változást sürget, az egészségügy hadrafoghatósága mára nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Követelésként fogalmazta haladéktalan jelentős béremelés szükségességét az egészségügyi dolgozók körében csakúgy, mint a hálapénz rendszer megszüntetését.

Éger István, a kamara elnöke
Éger István, a kamara elnöke
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

Csak az összefogás, a minél szélesebb körű együttes fellépés lehet igazán eredményes – írják az orvosoknak körlevélként kiküldött közleményben. Hangsúlyozzák: támogatják a levél aláíróit, és kérik, minél több orvos csatlakozzon az aláírókhoz.
Mint emlékezetes: hétfőn 64 orvos nyílt levélben kérte az állampolgárokat, álljanak melléjük és tegyenek fel 3 kérdést az államtitkárságnak, például, hogy meddig marad a hálapénz, mikor állítják meg az orvoselvándorlást, és mikor lesz a valódi szereplőkkel érdekegyeztetés az egészségügyről.

Az orvosi kamara mellett a Magyar Rezidens Szövetség is elkötelezett az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport céljai mellett, és érdemben támogatta, támogatja a hálapénzellenes küzdelmet.

Emlékeztetnek arra, hogy a 2013-ban indított Hálapénz – Hálát a betegtől, Pénzt az Államtól – Kampányuk során a Szinapszis Kft. segítségével végzett reprezentatív felméréssel is bizonyították: a hálapénzt a betegek félelme motiválja, és ugyanúgy kiszolgáltatottá teszi a beteget, mint orvosát.

Az orvosok döntő többsége nem érzi jól magát a szoftkorrupt hálapénzes rendszerben, és tisztességes bérek mellett támogatja a hálapénz minden formájának a büntethetőségét. Ők is fölszólítanak a 64 orvos aláírásának támogatására. 

Arról pedig a HírTv számolt be, hogy dömping volt hétfőn a budapesti kórházakban kormánypárti politikusokból: három intézményben is felújítást, új berendezéseket adtak át – milliárdos értékben. A miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt az Egyesített Szent István és Szent László Kórház felújított sebészeti osztályát avatta.

A riporter kérdésére, hogy mit szól ahhoz, hogy elemet kellett vinni az orvosoknak az egyik kórházba, hogy vérnyomásmérést tudjanak végezni? Semjén Zsolt azt válaszolta: "Hát ez baj! Hát ezen kell dolgozni, hogy ilyen legyen, mint itt. És minél inkább jobb legyen az ellátás. (...) Hát látja, hogy dolgozunk rajta. Látja: emberfeletti erővel dolgozunk rajta."

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.