Se ellenőrzés, se szankció - igaz, minek is?

A kormány részéről a végrehajtást nem ellenőrzi senki, és nincs szankció sem, de minek is lenne: a helyi esélyegyenlőségi programok sikeresen működnek. Az egyik településen például falugondnoki autót vásároltak – számolt be az örvendetes eredményekről az Emberi Erőforrások Minisztériuma háttérintézménye, a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI).

Felcsút már felszámolta a nyomort című cikkünkben múlt héten írtunk arról, hogy elvileg minden településnek rendelkeznie kell esélyegyenlőségi programmal. Mivel a programok kidolgozásban a TKKI mentorhálózata működött közre, ennek az intézménynek küldtük el kérdéseinket. Kíváncsiak voltunk rá, ellenőrzi-e valaki az esélyegyenlőségi programok végrehajtását, léteznek-e szankciók arra az esetre, ha a programban leírtak nem, illetve csak részben teljesülnek.

Ha viszont nincsenek szankciók, akkor milyen módon lehet elérni, hogy megvalósuljanak a programok? A helyi programok egyik célja, hogy az esélyegyenlőségi intézkedések „országos szinten is nyomon követhetők" legyenek. Megkérdeztük azt is, hogy országos léptékben felmutathatók-e eredmények.

A TKKI többször is türelmünket kérte, majd közel négy hét elteltével, cikkünk megjelenése után elküldte a válaszokat. Kiderült: a kormány nem ellenőrzi a végrehajtást, hisz a „helyiek érdeke is, hogy megvalósuljanak" a programokban foglaltak. Azok a települések, amelyeknek nincs esélyegyenlőségi programja, nem részesülhetnek állami és uniós pályázati támogatásból. A TKKI szerint ezt lehet az „elsődleges szankciónak tekinteni". (Előző cikkünkben kitértünk erre a körülményre, kérdésünk nem is az elkészítés, hanem a végrehajtás ellenőrzésére vonatkozott.) A legfontosabb eredmény az – hangsúlyozta a TKKI –, hogy szinte minden település rendelkezik ilyen programmal, minden önkormányzatnak van olyan tisztviselője, aki ebben a témában megfelelő képzettséget szerzett.

A minisztériumi háttérintézet szerint nagyon sok sikeresen megvalósult intézkedésre találunk példát. A TKKI konkrétan az alábbi eseteket hozta fel példaként: Hajmáskéren a látássérültek számára is elérhetővé tették a település honlapját, Gyulán akadálymentes járdafelújítás valósult meg a fogyatékos személyek és az időskorúak számára. Kozárdon új falugondnoki autót vásároltak, amellyel az időseket szállítják: így ők eljuthatnak a szűrővizsgálatokra.

A magunk részéről biztosak vagyunk abban, hogy ezek a valóban szép eredmények esélyegyenlőségi programok nélkül nem jöhettek volna létre.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.