A Mészáros Lőrinc vezette felcsúti önkormányzat programja kitér a sikeresen elnyert „jelentős összegű pályázati támogatásokra", de azt, hogy a kormányfő kötődéseinek lehet valami köze a falu látványos fejlődéséhez, szemérmesen elhallgatja. Bár Felcsúton is akadnak problémák, az adatokból kitűnik, hogy a munkanélküliek aránya jóval az országos átlag alatt marad.
Nem kevésbé örvendetes, hogy a településen nincs olyan család, amely a „klasszikus értelemben vett” mélyszegénységben, nyomorban élne. „Kis közösségünk tagjaira a békés együttélés a jellemző, etnikai, vallási konfliktusok eddig nem tarkították a szokványos hétköznapokat” – számolt be a helyi állapotokról szinte már irodalmi stílusban a felcsúti önkormányzat.
Más települések esélyegyenlőségi programjai között tallózva könnyen belefuthatunk szürreális mondatokba. Az egyik Vas megyei városka a helyi népesség nemek szerinti megoszlásáról szólva szükségesnek tartja elmagyarázni, hogy a nők javára mutatkozó 4 százalékos eltérés a „nők nagyobb létszáma miatt” alakult ki. A program egyéni élethelyzetek feltárásával nem foglalkozik, pedig kíváncsiak lettünk volna rá, hogy a szociális lakhatást taglaló részben mit takar a megfogalmazás: életvitelére tekintettel egy személy a saját kérésére „egy nem lakás céljára szolgáló ingatlanban kapott elhelyezést”.
A programok nagyban támaszkodnak a TKKI által prezentált sablonokra, ettől még előfordult, hogy az önkormányzatnál hibásan másolták át a megadott szöveget. Nógrád megye egyik falujában gyaníthatóan tévedésből hangsúlyozták, hogy nincs tudomásuk olyan esetről, amely az „esélyegyenlőség meglétét” bizonyítaná a településen. Ha esetleg a jövőben mégis tetten érnek valamiféle esélyegyenlőséget, minden lehetséges eszközzel fellépnek ellene...
Orosz Mihály Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatak extrém nézeteket valló polgármestere megmutatta, hogyan kell esélyegyenlőségi programba csomagolni a szélsőjobbos ideológiát. Érpatak az „önhibájából hátrányos helyzetűektől” elvárja: tegyenek meg mindent, hogy „méltóvá válhassanak szeretett hazánk és a Magyar Állam támogatására”. Önhiba lehet a „trehányság, lustaság, bűnözési hajlam, munkaundor” és – egyebek mellett – „az őt szolgáló magyar állami szervek gyűlölete”. Az előítéletektől való mentesség alkalmazása során Érpatakon különös védelmet kívánnak adni a „liberális média által démonizált hazafias gondolkozásnak”.
Bár az érpataki agymenést olvasva leginkább annak drukkolhatunk, hogy a leírtak ne váljanak valósággá, alapvetően mégiscsak az a kérdés, ki ellenőrzi az intézkedési tervvel kiegészített esélyegyenlőségi programok végrehajtását. Léteznek-e szankciók arra az esetre, ha a vállalások nem, vagy csak részben teljesülnek? Ha nincsenek szankciók, akkor hogyan lehet elérni, hogy a programok megvalósuljanak? Egyáltalán: országos léptékkel mérve jártak-e bármifajta eredménnyel a programok? Ennek felvetése azért is indokolt, mert a helyi programoknak elméletileg az is a céljuk, hogy az esélyegyenlőségi intézkedések „országos szinten is nyomon követhetők legyenek".
Kérdéseinket január 7-én, tehát több mint három héttel ezelőtt elküldtük a Türr István intézetnek, ahol türelmünket kérték, amíg szakértőjük visszatér év eleji szabadságáról. A következő hétre ígért válasz nem érkezett meg. Később azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a szakértő válasza már megszületett, de vezetői jóváhagyásra vár. Aztán megint semmi. Legutóbb múlt csütörtökön próbálkoztunk, a TKKI így reagált: „A válasszal kapcsolatban megértését és további türelmét kérjük."
