Roma-jobbikos összecsapás: hajnalra lett rend Sajóbábonyban

Hétfő hajnalra állt vissza a rend Sajóbábonyban, ahol egy szombati Jobbik-gyűlés után szabadultak el az indulatok a gárdisták és a roma lakosság között. Továbbra is sok a rendőr a településen, amelynek határában a két tábor spontán demonstráció keretében hajnalig kitartott.

 

Hétfő délben Sajóbábonyban járt tudósítónk azt tapasztalta: a helyzet továbbra is feszült, jelentős a rendőri jelenlét a településen, minden autóst, aki a városba érkezik, igazoltatják. Több helybelit is szerettünk volna megszólaltatni a kialakult helyzeről, de az általunk megkérdezettek többsége azzal utasította el az érdeklődésünket, hogy nem mondanak semmit, mert féltik a családjukat.

Az éjszaka csendesen telt a Borsod megyei településen, a fokozott rendőri jelenlét már a 26-os számú főút elágazásánál érezhető volt, ugyanis rendőrök szúrópróbaszerűen igazoltatják az arra haladó járműveket - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

Szombaton lakossági fórumot tartott Sajóbábonyban a Jobbik, ezt követően vasárnap szabadultak el az indulatok a többek között a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájába öltözöttek és a roma lakosság között.

Tűz mellett virrasztottak a romák, a gárdisták a városhatárban maradtak

A rendőrség szóvivőjének közlése szerint a városba vezényelt rendőri erők helyreállították a rendet, de a település határától távolabb, egy mezőgazdasági területen a résztvevők - általuk spontán jellegűnek minősített - demonstrációt hirdettek meg. A rendőrség figyelmeztette a helyszínen tartózkodókat, hogy csak a törvényben meghatározott keretek között és feltételek teljesülése esetén élhetnek jogaikkal. Gaskó Bertalan hangsúlyozta: a rendezvény biztosításában részt vevő, rendkívül nagyszámú rendőri erő elvonása egyéb közterületekről komoly mértékben negatív hatással lehet a megye, illetve a térség közbiztonságára.

Továbbra is kitartottak a romák, és a feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselők Sajóbábonyban, bár többen a két táborból vélhetően hazaindultak, de sokan az éjszakát is a szabadban töltötték; a rendőri jelenlét továbbra is erős - jelentette hétfő hajnalban a helyszínről az MTI tudósítója. Hétfő hajnalban spontán jellegű demonstráció zajlott a Sajóbábonyban szemben álló felek részvételével rendőrségi figyelmeztetés ellenére a város határán kívül - közölte a Gaskó Bertalan alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Redőr-főkapitányság kommunikációs irodájának vezetője. Az elhangzott figyelmeztetéseknek és a határozott rendőri fellépésnek köszönhetően vasárnap éjfél utánra a demonstrálók jelentős része elhagyta a helyszínt, és létszámuk folyamatosan csökkent.

A cigányvajdák hiába nyugtattak

A tűz mellett virrasztó romákkal éjfél előtt találkozott Kállai Csaba országos és Lakatos Attila borsodi cigányvajda, és megpróbálta őket megnyugtatni, kevés sikerrel. Bár az újságírókat a romák nem engedték a beszélgetés közvetlen közelébe, de a hangos szavakból kiviláglott: a sajóbábonyi cigányok tartanak a város határában összegyűlt száznál is több embertől, akik közül többen is feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselik. Mint a vajdáknak elmondták: maradnak, virrasztanak, vigyázzák az övéiket. Kállai Csaba újságíróknak azt mondta: azt kéri a gárdistáktól, a Jobbiktól, hogy hagyják békén ezt a települést, hagyják nyugodtan élni az embereket, "nem kell munkát adni a rendőrségnek", amely itt teljes mértékben helytállt - mondta, megjegyezve: hétfőre biztosan helyre áll a rend és a nyugalom Sajóbábonyban.

A kisváros határában erős rendőri jelenlét mellett kitartott az a több mint száz ember is, akik közül sokan a feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselik. A rendőrök továbbra sem engedték a város határától beljebb őket. Sajóbábony egyébként hétfő hajnalban csendes, nyugodt volt, a belvárosban semmi sem utal arra, hogy a település szélén vasárnap elszabadultak az indulatok.

Vasárnap éjjelre állt helyre a rend

Sajóbábonyban vasárnap késő estére áll helyre a közrend a településen bevezetett határozott rendőri intézkedéseknek köszönhetően - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t vasárnap késő este. A szombat esti lakossági fórumot követően vasárnap "garázda jellegű cselekmények történtek" Sajóbábonyban, ahol - a rendőrség közlése szerint - egy parlamenten kívüli párt tartott lakossági fórumot.

Sokan összeverekedtek, összetörtek egy Suzukit

Az MTI korábbi információja szerint szombaton a Jobbik rendezte a fórumot, és vasárnap a feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselők és a roma lakosság között történt összetűzés. Többeket életveszélyesen megfenyegettek, sokan összeverekedtek, a romák összetörtek egy piros Suzukit, és egy roma nő megütötte a helyi élelmiszerbolt vezetőjét, szocialista önkormányzati képviselőt, mert azt hitte, ő szervezte a Jobbik lakossági fórumát. (A vasárnap esti eseményről szóló részletes összefoglalónkat itt olvashatja.)

Mintegy két óra elteltével - az intézkedéseknek köszönhetően - helyreállt a közrend, ezután a rendőrség az elrendelt útlezárást feloldotta. Gaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy az erőszakos cselekmények miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság "közösség tagja elleni erőszak bűntett", továbbá a miskolci rendőrkapitányság testi sértés, valamint zaklatás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Egy személyt a rendőrség őrizetbe vett.

A szombati Jobbik-fórum után szabadultak el az indulatok

A rendőrségi szóvivő az előzményekről annyit mondott: szombaton este Sajóbábonyban egy parlamenten kívüli párt tartott lakossági fórumot. "A fórumra érkezőkön felül mintegy 15-20 főnyi ellenérdekű fél is megjelent a fórumnak otthont adó általános iskola előtt. A helyszínen lévő nagyobb rendőri erőt látva az ellenérdekű csoport a rendezvény kezdete előtt a helyszínt elhagyta" - tette hozzá.

A szóvivő úgy fogalmazott, hogy a fórum másnapján - vasárnap - délelőtt (a felmerült gyanú szerint) négy helyi lakos megjelent egy helyi boltban, és kérdőre vonta a boltvezető asszonyt, hogy ő szervezte-e a városban a lakossági fórumot. "A gyanú szerint az eset után egy, a lakossági fórumot megszervező férfit helyi lakosok életveszélyesen megfenyegettek" - részletezte.

Arról is beszámolt, hogy az eseményeket követően Sajóbábony határában a fórumot szervező párt szimpatizánsai, valamint a fórum ellenzői 30-40 főnyi csoportban kezdtek gyülekezni az úttesten egymással szemben. "Ennek során a fórummal szimpatizálók egyik gépjárművét az ellenérdekű csoportból néhányan karókkal, botokkal megrongálták". A támadás során az autóban ülő személyek nem sérültek meg - ismertette Gaskó Bertalan. Hozzátette: a helyszínre érkező rendőröknek sikerült megakadályozniuk, hogy további atrocitások történjenek. A helyszínre kiérkező nagy létszámú rendőri erők a település és a megye teljes területén fokozott ellenőrzést vezettek be. A Sajóbábonyra bevezető útszakaszt - biztonsági intézkedésként - vasárnap délután teljes egészében lezárták. Az eset kapcsán - megelőző intézkedésként - Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Rendőr-főkapitánya a megye egész területére fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el.

A Jobbik cigányterrort emleget

A Jobbik szerint a Sajóbábonyban bekövetkezett "sajnálatos és tragikus cigányterror" bebizonyította, hogy a parlamenti pártok olyan mértékben leépítették a rendőrséget és a rendvédelmi szerveket, hogy azok képtelenek megvédeni a magyar lakosságot. Szegedi Csanád, a párt európai parlamenti képviselője a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében "felszólítja a rendőrség országos vezetőit, hogy rendkívüli eszközöket is bevetve azonnal vessenek véget a cigányterrornak Sajóbábonyban is! Amennyiben az adófizetők pénzét pazarló rendőrség képtelen ellátni feladatát, akkor kötelessége együttműködni az Új Magyar Gárda Mozgalommal."

Az MDF szerint a Jobbik felelős a történtekért

Dávid Ibolya, az MDF elnöke hétfő reggeli közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Jobbik cigányterrorról beszél, valamint azt, hogy kihasználja és erősíti is a romaellenes hangulatot. Mint írta, a sajóbábonyi tömegverekedésért egyértelműen a Jobbikot terheli a legnagyobb felelősség. A "szalonképtelen, olcsó" párt "rendet ígér, de olajat önt a tűzre, és még nagyobb felfordulást csinál az országban." Az MDF elnöke úgy véli, a sajóbábonyi eseményekért a Jobbik mellett felelős az MSZP és a Fidesz is. A kormánypárt azért, mert nem erősítette meg a rendőrséget, a Fidesz pedig azért, mert éveken keresztül hisztériát keltett, és minden kijelentésével csökkentette a rendvédelmi szervekbe vetett állampolgári bizalmat, a 2006-os őszi események után a Fidesz politikai tőkét kovácsolt a rendőrség lejáratásából, "és ekkor építette fel Morvai Krisztinát is".

'Polgárháborús állapotokra készül az ország'

Miskolc polgármestere szerint a Sajóbábonyban történtek azt vizionálják, hogy polgárháborús állapotokra készül az ország. „Még elképzelni sem tudom, mi van akkor ha Miskolcon is rendőrre lett volna szükség. Ébresztő Magyarország, tessék észrevenni, hogy így nem választásra, hanem egyre hevesebb összecsapásokra és polgárháborús állapotokra készül az ország" - fogalmazott Káli Sándor (MSZP). (Erről bővebben itt olvashat.)

Horváth Aladár: provokálni jött a Jobbik

A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke is a helyszínen tájékozódott hétfő délután. Horváth Aladár elmondta, a helyi romák egyöntetűen úgy gondolják, hogy a Jobbik provokálni akart Sajóbábonyban. Az elnök szerint riadalmat keltett az emberekben a jobbikos fórum azáltal, hogy számos idegen, ráadásul magát gárdistának valló lepte el a települést. Hozzátette: az egyenruhájuk önmagában is - a bírósági ítélet szerint is - félelmet kelt az emberekben. A szombati fórum indította el a folyamatot, ennek következménye volt a vasárnapi incidens, amelynek pontos körülményeit is tisztázni kell - mondta.

 

Sajóbábony
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.