Szinte 'állóháború' Sajóbábonyban

Tömegverekedés tört ki Sajóbábonyban a romák és a gárdisták között, miután a Jobbik gyűlést tartott szombaton "ahol nem csak helyiek vettek részt, és ez irritálta a helybeli romákat". Tegnap még kordában tudta tartani az indulatokat a rendőrség, ma viszont elszabadultak az indulatok. A romák és a gárdisták között "állóháború" alakult ki, a rendőrfőkapitány a cigányvajdával egyeztet.

Sokan összeverekedtek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóbábonyban vasárnap, a rendőrség garázdaság, testi sértés ügyében folytat büntetőeljárást, és a városba vezető utat lezárta, csupán a helyi lakosokat engedik be - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. Az útzárat este nyolc előtt oldották fel.

Fokozott rendőri ellenőrzés az egész megyében

Borsod-Abaúj-Zemplén megye egész területére fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el vasárnap este a megye rendőrfőkapitánya a Sajóbábonyban történtek miatt - jelentette be a szóvivő a település határában vasárnap este tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján. Az esetről Gaskó Bertalan szóvivő elmondta: garázdaság és testi sértés ügyében indított a rendőrség büntetőeljárást. Arról azonban nem beszélt, hogy összesen hányan verekedtek össze.

A településre az esti órákban több mint száz férfi és nő érkezett, akik közül többen a Magyar Gárda egyenruháját viselték. Mint az MTI helyszínen lévő tudósítójának elmondták, Nógrád, Borsod, Heves, de más megyékből is érkeztek. Őket a rendőrség nem engedi be a településre, amelynek határában és magában a kisvárosban továbbra is fokozott a rendőri jelenlét.

A város szélén legalább száz helybeli roma is gyülekezik, ők egy égő máglya mellett csoportosulnak, és indulatos mondatokat kiabálnak a feléjük közelítőknek. A szóvivő azt is elmondta, hogy a vasárnapi incidensben egy nő sérült meg, egy autó szélvédőjét verték be, és egy ember ellen folytatnak eljárást.

Megjelentek a gárdisták

A település rendjének biztosítására kommandós ruhába öltözött rendőrök érkeztek este Sajóbábonyba - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A rendőrök felkérték a helyieket: maradjanak otthon a közrend biztosítása érdekében.

Nagy Imre, Sajóbábony polgármestere az MTI megkeresésére elmondta: a városban felkorbácsolódtak az indulatok. Szombaton volt ugyanis egy jobbikos gyűlés a településen, ahol nem csak helyiek vettek részt, és ez irritálta a helybeli romákat - fejtette ki véleményét a város első embere. Úgy tudja, a romák egyebek mellett megfenyegették a helyi Jobbik helyi vezetőjét is. A korábban feloszlatott gárda tagjai újra megjelentek a településen, ez indította el a feszültséget. "Most csend van a településen, de romák ácsorognak kinn az utcán, a gárda pedig a 26-os számú főút bekötőútjánál van" - sorolta a polgármester. Hangsúlyozta: a rendőri erő biztosított, mindent megtesz azért, hogy helyreállítsa a rendet.

A romák összetörtek egy Suzukit, megütöttek egy képviselőt

Az MTI-nek név nélkül nyilatkozó - korábban a feloszlatott Magyar Gárda tagja volt - személy közölte: nem ők provokáltak, nem ők kezdték a konfliktust. Egy sajóbábonyi lakos azt mondta az MTI-nek: a Jobbik szombati meghallgatása, fóruma váltotta ki az indulatokat. A rendezvényen három szónok volt. Míg a fórum tartott, a cigányok körülbelül 200-300-an összegyűltek az esemény helyszíne előtt. A rendőrök szombaton is kint voltak, és vasárnapra elszabadultak az indulatok.

Szinte "állóháború" alakult ki

A romák egy piros színű Suzukit törtek össze, amely jelenleg is az út mentén áll, bezúzva az első, illetve a hátsó szélvédője is. Müller Pálnét, a helyi élelmiszerbolt vezetőjét, szocialista önkormányzati képviselőt ütötte meg egy roma nő, mert rajta kérte számon, mintha ő szervezte volna a Jobbik lakossági fórumát. A képviselőnő hangsúlyozta: feljelentést tett a rendőrségen. A romák jelenleg az út mellett egy tűzrakás mellett gyülekeznek, a település határában. Szinte "állóháború" alakult ki Sajóbábonyban.

A megyei rendőrfőkapitány a cigányvajdával egyeztet

Vereckei Csaba megyei rendőrfőkapitány és Lakatos Attila, a Borsod megyei cigányvajda egyeztetnek egymással a Sajóbábonyban kialakult feszültség megoldása érdekében - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A megyei és országos cigányszervezetek vezetői elindultak Sajóbábonyra, hogy a helyszínen tájékozódjanak a helyzetről - tudta meg az MTI az érintett roma vezetőktől vasárnap este.

Rendőrök zárják el a Sajóbábonyba vezető utat a Jobbik-rendezvény másnapján kitört verekedés miatt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.