Romagyilkosságok: a napnál is világosabb dolgokat sem hiszik el az emberek

Papp Péter, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerint tipikus magyar jelenség, hogy az emberek kételkednek abban, hogy a romgyilkosságok tetteseit kapták el, ahogy azt sem hitték-hiszik, hogy a kiskunlacházi gyermekgyilkosságot a letartotztatott személy követte el.

A Pest megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója számára elégtétel és megnyugvás, hogy elfogták a roma támadásokkal alaposan gyanúsítható személyeket. Papp Péter azt mondta, hogy a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság helyszínén végzett nyomrögzítéskor a Pest megyei rendőrök követtek ugyan el hibákat, de helyrehozták, és a vélhető tettesek elfogását nagyban segítették az ott talált nyomok.

- Az elfogást követően az első kérdésem az volt a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjéhez: ugye, a sorozatgyilkossággal gyanúsítottak számláján Tatárszentgyörgy is rajta van? - mondta Papp Péter, aki közölte azt is, hogy a Pest megyében történt kettős gyilkosság helyszíni szemléjének fiaskója miatt lefolytatott fegyelmi vizsgálatokat követően a hibát vétő rendőrök anyagi következményekkel is járó fenyítést kaptak.

- Ám a tatárszentgyörgyi kiégett háznál mégsem vesztek el a nyomok, sőt, segítettek a gyilkosságsorozat felderítésében - mondta Papp Péter, hozzátéve: a megye rendőri állományából is részt vettek néhányan a példátlan támadássorozat nyomozásában. A részfeladatokon kívül a romák elleni támadás felgöngyölítésére létrehozott először száz, majd 120 fős nyomozó csoportba is bevontak megyei nyomozókat.

A bűnügyi igazgató tipikus magyar jelenségnek nevezte, hogy az emberek kételkednek abban, vajon tényleg az igazi tettesek fogta-e el a rendőrség. Ugyanaz történik, mint a kiskunlacházi gyermekgyilkosság elkövetőjének elfogása után - fogalmazott Papp Péter -, már-már a napnál is világosabb dolgokat sem hiszik el az emberek. A nagyfokú bizalomvesztés általános jelenség - mondta a bűnügyi igazgató, aki szerint nem véletlenül helyezte kilátásba lemondását egyes sajtóorgánumok kérdéseire válaszolva Bencze József országos rendőrfőkapitány arra az esetre, ha kiderülne, hogy mégsem a romákat gyilkoló férfiakat fogták el.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.