Robin Williamsnek sem volt Kossuth-díja

Nem volt hírértékű a Magyar Televízió reggeli híradójának az Oscar-díjas világsztár halála. Most arra hivatkozva hallgatták el a világsajtó vezető hírét, hogy a sztár öngyilkos lett.
Az Index médiaügyekkel foglalkozó blogja szerint az M1 6:30-as reggeli hírösszefoglalója – amely nem az esti híradók ismétlése, hanem önálló, friss kiadás – meg sem említette a közismert kiváló színész elhunytát.

Az eset néhány nappal azután történt, hogy a köztévénél vélhetően nem éppen kormánybarát nézetei miatt egész egyszerűen nem vettek tudomást Bajor Imre haláláról, utóbb azzal indokolva a szerkesztési sajátosságot, hogy minden nap rengeteg haláleset történik, és ezért szelektálniuk kell, márpedig az MTVA-ban a Kossuth-díj a határvonal művészek esetében.

A már elsőre is kifogásnak tűnő magyarázat azonnal átlátszóvá válik, ha figyelembe vesszük, hogy a közelmúltban a közmédia csatornái több alkalommal is hírértékűnek találták a kitüntetésben nem részesült művészek halálát: beszámoltak, többek között, Csala Zsuzsa, Helyey László, Komár László tragédiájáról

Kedd délután az MTVA - a Hír24 kérdésére - azzal próbálta kimagyarázni mulasztását, hogy Robin Williams feltételezhetően öngyilkos lett, ami "körültekintést és visszafogottságot igényel (igényelne) a médiától". Az MTVA - a köztévé tulajdonosi alapja - azzal érvelt, hogy szakértők szerint egy sztár öngyilkossága könnyen öngyilkossági hullámot indíthat el. " A Híradó foglalkozik Robin Williams halálával, de igyekszik megadni hozzá azt a keretet, amivel talán elkerülhető, hogy újabb öngyilkosságok történjenek. Ezért szólal meg pszichológus, NMHH szakember a Híradónkban. Ahhoz, hogy ezeket az embereket meg tudjuk szólaltatni, időre van szükségünk. Ez esetben nem a gyorsaságot tartjuk szem előtt, hanem a körültekintést."

A kioktató válaszban csupán annyi sántít, hogy az MTVA által hiányolt "körültekintés" a többi közmédiumnál a jelek szerint nem volt elvárás. A közszolgálati MTI már hajnalban közölte Robin Williams halálhírét, ahogy a közszolgálati hirado.hu, a közszolgálati Kossuth Rádió, a közszolgálati Petőfi Rádió, a közszolgálati Bartók Rádió és a közszolgálati Dankó Rádió is - pszichológusok segítsége nélkül (nem beszélve persze a CNN-ről, a BBC-ről és a világ összes vezető hírműsoráról).

A Hír24 ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy Robin Williamsnek sem volt Kossuth-díja, mindössze egy Oscarja és hat Golden Globe-díja.

Robin Williams egyébként Magyarországon is forgatott filmet, amelynek címe, szomorúan stílszerűen: Hazudós Jakab.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.