Reklámadó: enged a kormány?

A 2015-ös költségvetés vitájában felülírhatják a reklámadó már elfogadott rendszerét – nyilatkozta Lázár János.
Megváltozhat a reklámadó mértéke, számításának módja – közölte Lázár János egy rendezvény után a Hír TV-nek. A Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozatára a hvg.hu hívta fel a figyelmet.

Lázár azt mondta, október 30-ig kell beterjeszteni a kormánynak a 2015-ös költségvetést, amihez az adótörvények is kapcsolódnak, és a büdzsé vitájában szóba kerülhet a reklámadó.

A kormánynak joga van a parlamentnek új adószabályokat, új adótételek kialakítását javasolni – mondta. „Elvileg nem kizárt annak a lehetősége, hogy a reklámadó mértéke, volumene, rendszere változhat" – fogalmazott Lázár János.

A reklámadó miatt nem kizárólag az RTL Klubbal áll harcban a kormány. Nemrég megírtuk, a reklámadó bevezetése miatt a Hír TV és a Magyar Nemzet tulajdonosainak is különadót kell fizetniük. Számítások szerint a Hír TV-nek idén hozzávetőlegesen 400 millió forint reklámadót kell fizetnie.

Nem véletlen, hogy a Hír TV és a Magyar Nemzet is élesen kritizálta a reklámadó bevezetését, Csermely Péter, a lap főszerkesztő-helyettese júniusi publicisztikájában azt írta: „A kétharmad most valóban rá akar lépni a sajtószabadság torkára. A reklámadónak ugyanis sem más értelme, sem más üzenete nincs".

A reklámadó a Simicska-birodalmon belül nem csak a Magyar Nemzetnek és a Hír TV-nek fáj, hanem a vezető kereskedelmi rádiónak, a Class FM-nek, valamint a közterületi hirdetési piacot uraló Euro Publicity-nek, Publimontnak és Mahir Cityposternek is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.