Leépítés a Magyar Nemzetnél

A Hír TV után a Magyar Nemzetnél is jelentős költségtakarékossági intézkedéseket vezetnek be. Lapunk információi szerint megszüntették a lap brüsszeli tudósítói posztját, az eddigi tudósító, Lovas István várhatóan ezentúl is publikál a lapban, de már nem állandó munkatársként. A Magyar Nemzet szerkesztőségében hétfőn bejelentették, hogy csaknem harminc újságírótól válnak meg, köztük olyan neves jobboldali szerzőktől mint Ugró Miklós, Lőcsei Gabriella, Torkos Matild, Ludwig Emil és Kulcsár Anna.

Eddig két külön egységként működött a nyomtatott lapot, illetve az online tartalmat előállító szerkesztőség, információink szerint a lap vezetése ezt akarja integrálni. Úgy tudjuk, a nyomtatott lap szerkesztősége hozzávetőleg hetven fős, a külön online gárda pedig 30 fős, ebből fognak egy hozzávetőlegesen 70-80 újságíróból és fotóriporterből álló közös szerkesztőséget kialakítani. Úgy tudjuk, hogy lap archívumában és ügyfélszolgálatánál is jelentős leépítés várható.

Az átszervezések miatt kerestük Liszkay Gábor igazgató-főszerkesztőt, aki lapunknak annyit mondott: a Magyar Nemzet belügyének tartja a változtatásokat, amelyekre a piaci körülmények tartós romlása miatt kényszerültek.

A Magyar Nemzet gondjait az is jelezte, hogy szeptember elején Liszkay Gábor a lap címoldalán jelentette be, hogy a nyomtatott lapok piacán tartósan érzékelhető egyre kedvezőtlenebb körülmények miatt kénytelenek megemelni a lap árát. Az áruspéldányok ára októbertől a jelenlegi 145 helyett 195 forint lesz, a havi előfizetés pedig 2990 forintra emelkedik. Liszkay szerint ritkán fordulnak az olvasóhoz ilyen rossz hírrel, majd hozzátette: „utoljára csaknem napra pontosan tizenkét éve, 2002. augusztus 31-én értesítettük Önöket áremelésről, akkor azért, mert a Medgyessy-kormány megvonta a Magyar Nemzettől az állami hirdetéseket".

A Magyar Nemzet a második legolvasottabb politikai napilap, eladott példányszáma a MATESZ legfrissebb adatai szerint átlagosan 37,5 ezer, 2002-ben ez a szám még 90 ezer körül volt.

Az elmúlt hónapokban a kormányhoz közel álló Magyar Nemzetnek és a Hír TV-nek is szembesülnie kellett azzal, hogy a kormány a reklámadóval nagyon mélyen belenyúlt a tulajdonosok zsebébe. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzetnek és a Hír TV-nek is jelentős összegű reklámadót kell fizetnie. A Hír TV 2013-as adózott eredménye 534 millió forint volt, a Magyar Nemzeté 712 millió. A számítások szerint a Hír TV-nek idén hozzávetőlegesen 400 millió forint reklámadót kell fizetnie.

A Hír TV és a Magyar Nemzet is élesen kritizálta a reklámadó bevezetését, Csermely Péter, a lap főszerkesztő-helyettese júniusi publicisztikájában azt írta: „a kétharmad most valóban rá akar lépni a sajtószabadság torkára. A reklámadónak ugyanis sem más értelme, sem más üzenete nincs".

A Magyar Nemzet hétfőn egy interjún keresztül ismét bírálta a kormányt, Gulyás Gergely, a parlament fideszes alelnöke, aki a kormánypárton belül Kövér László házelnök egyik bizalmasának tartanak, elfogadhatatlannak nevezte, hogy Lázár János miniszterelnökségi miniszter Zoltai Gusztávot kérte fel főtanácsadójának. Gulyás úgy fogalmazott: egy volt kommunista munkásőr kormánytanácsadói kinevezése kibékíthetetlen ellentétben áll mindazzal, amit a totalitárius diktatúrákhoz való viszonyulásunkról sokszor és sokan elmondunk, ahogy az alaptörvény értékrendjével is összeegyeztethetetlen.

Információink szerint a reklámadó a Simicska-birodalmon belül nem csak a Magyar Nemzetnek és a Hír TV-nek „fáj", hanem a vezető kereskedelmi rádiónak, a Class FM-nek, valamint a közterületi hirdetési piacot uraló Euro Publicity-nek, Publimontnak és Mahir Cityposternek is.

Lapunk szeptember elején megvizsgálta az elmúlt hónapokban a Magyar Nemzetben megjelent hirdetések összetételét. A lapnak több nagy stabil állami hirdetője van: a Magyar Nemzeti Bank, a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Villamos Művek. A jegybank a növekedési hitelprogramját az elmúlt két hónapban csaknem harmincszor reklámozta egész oldalas hirdetésben, ez a Magyar Nemzetnek a nyilvános listaáraival (kedvezmények nélkül) számolva több mint 100 millió forintos árbevételt jelentett. A hozzáférhető adatbázisok szerint az év első hét hónapjában a jegybank – listaáron – 191 millió, az MVM és partnere 91 millió, a Szerencsejáték Rt. pedig 146 millió forintért hirdetett. A tavalyi költésekhez képest ez jelentős növekedés, összességében nem mondható, hogy a lap a korábbiaknál jelentősen kevesebb állami hirdetést kapna.

A Hír TV-nél már szeptember elsejétől takarékossági intézkedéseket vezettek be, megszüntettek több műsort, köztük a csaknem 150 adást megélt Retrográdot.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.