'Ötletszerű döntések, kapkodás Nabucco-ügyben'

Herczog Edit szerint "sem a magyar olajtársaság, sem a hazai energiafogyasztók érdekeit nem szolgálja, hogy a miniszterelnök átgondolatlan bejelentései nyomán a Mol gázüzletága oda-vissza táncol a Nabucco-szerződésből".

A szocialista európai parlamenti (EP) képviselő annak nyomán nyilatkozott kedden, hogy bejelentették: a Molnak a konzorciumban érintett leányvállalata, az FGSZ mégis részt vesz a Nabucco West elnevezésű, az eredetinél kétezer kilométerrel rövidebb vezeték megépítésében.

Herczog Edit szerint vagy a fogyasztókat és a Molt is hátrányosan érintő kormányzati háttérstratégiáról, vagy ötletszerű döntésekről, kapkodásról van szó Nabucco-ügyben. Megjegyezte: ez utóbbira az elmúlt két évben már bőséggel volt példa. "Bármelyik is legyen, ettől biztosan nem lesz olcsóbb a gáz a háziasszonyok számára, hiszen a fogyasztói energiaárak tartós letörése kizárólag az európai stratégiába illeszkedő, következetesen megvalósított nemzeti energiastratégia mentén lehetséges" - fogalmazott az MSZP-s politikus.

Herczog Edit mindazonáltal üdvözölte, hogy a kormányzati szándék megvan a projektben való részvételre, hiszen a források évek óta hangoztatott és szükségszerű diverzifikálása, illetve az egységes európai fellépés hosszú távon kedvező alkupozícióhoz vezethet. Ugyanakkor az EP-képviselő sajnálja, hogy "ehhez az a több hónapos vesszőfutás kellett, amely a Mol pozícióit nemcsak a konzorciumban, de a tőkepiacokon is rontotta, és ártott az ország megítélésének is".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.