Kilenc országban tüntetnek a közfelháborodás napján

Több mint húsz városban lesz demonstráció a "Közfelháborodás" napján; az internetadó-ellenes mozgalom már Nyugat-Európában is visszhangzik. Harmincezren ígérték részvételüket a különböző megmozdulásokra.

Hétfő késő délutánig már összesen 8 nyugat-európai ország 9 városában, valamint 18 magyar településen hirdettek tüntetést a "Közfelháborodás napján". Az internetadó elleni tiltakozásként indult, majd az amerikai kitiltási botrány miatt korrupcióellenes demonstrációvá szélesedett megmozdulásokon többek között az USA-ból kitiltottak listáján szereplő Vida Ildikó NAV-elnök távozását követelik.

A Közfelháborodás napján Belgiumban, Finnországban, Hollandiában, Luxemburgban, Máltán, Németországban, az Egyesült Királyságban és Svédországban is hirdettek szimpátiatüntetést hétfő estére. Brüsszelben félszázan jelezték részvételüket; Helsinkiben is; Amszterdamban a Dam Square-en gyülekeznek (az előzetes jelzések alapján több mint százan), Berlinben a Pariser Platzon demonstrálnak, eddig 383-an jelezték részvételüket a Facebookon. Anglia három városában is hirdettek tüntetést: Londonban a Trafalgar square-re (300 várható résztvevővel), a bristoli Millenium Sqaure-re (ide 71 ember ígérte részvételét), valamint Oban-be. Stockholm is csatlakozott a felhíváshoz.

A magyarországi tüntetések közül – a húszezresre tervezett budapesti fő eseményen kívül – a szegedi Klauzál térre, illetve a pécsi Széchenyi térre meghirdetett demonstráció ígérkezik a legnagyobbnak (1300, illetve 1100 résztvevővel). Győrben, Dunaújvárosban, Salgótarjánban és Miskolcon várható félezresnél nagyobb megmozdulás; ezen kívül több százan ígérték részvételüket a szombathelyi, az egri, a békéscsabai tüntetésre (utóbbit Ébredj, Viharsarok! címmel hirdették meg), továbbá Kecskeméten, Nagykanizsán és Veszprémben is több száz fős a várható létszám.

Kisebb tüntetések lesznek este Szolnokon (188 visszajelzés),  Komlón (138), Sopronban (125), Vácott (108) és Keszthelyen (54).

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.