Őrizetbe vette az ügyészség Benedek Fülöpöt

Hatrendbeli, részben felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítás , és egy rendbeli folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával a Budapesti Nyomozó Ügyészség csütörtökön őrizetbe vettek Benedek Fülöp agrárszakembert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgató-helyettesét, az FVM korábbi államtitkárát.

A nyomozóügyészség házkutatást tartott Benedek és élettársa lakásában, valamint az OTP Nádor utcai központjában lévő irodájában. A Népszabadság úgy tudja, hogy a házkutatás több helyszínen is eredményes volt - a lefoglalt bizonyítékokat szakérték bevonásával értékeli az ügyészség.

Lapunk úgy tudja, az ügyészség pénteken kezdeményezi Benedek előzetes letartóztatását, mivel okkal feltételezhető, hogy a már terhére rótt cselekményekkel kapcsolatban bizonyítékokat rejthet el és semmisíthet meg. Nem zárható ki, hogy az ügyészség a későbbiekben további bűncselekményekkel is meggyanúsítja  Benedeket.

Az őrizetbe vételkor  közölt gyanúsítás két különböző eseménysorhoz kapcsolódik. Magánokirat-hamisítással azért gyanúsítják, mert 2005 és 2007 között szabálytalanul és jogkörét túllépve szervezett meg állami protokollvadászatokat, s önkényesen (és egy személyben) döntött arról, hogy kik vehetnek részt az eseményeket, ki milyen ajándékot kaphat. Az ügyészség által jogsértőnek minősített tettével Benedek Fülöp a gyanúsítás szerint 31 milliós kárt okozott az államnak.

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel pedig azért gyanúsították meg, mert  a nyomozóhatóság adatai szerint fiktív tanácsadói szerződést kötött a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet nevében az Alsótekeresi Faiskola Kft.-vel, s így fizetett ki a saját célra megrendelt facsemetéket. A fiktív szerződésekkel Benedek 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a Nemzeti Földalapkezelőnek.

Benedek Fülöp

A volt államtitkár a kihallgatáson a bűncselekmény elkövetését tagadta. A gyanúsítás, valamint az őrizetbe vétel ellen panaszt jelentett be.

Egy 2006-os pákozdi földügylet miatt tavaly decmberben egy év hat hónapos, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság Benedek Fülöpöt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.