Orbán semmit sem tehet emlékmű-ügyben

"Nincs mozgástere" – a miniszterelnök ezért nem tágít a Szabadság téri emlékmű ügyében, a Sorsok Házáról még lehet megállapodás.

A miniszterelnök meghívására Orbán Viktornál jártak a Mazsihisz vezetői. A megbeszélésen a kormányzat részéről Lázár János és Balog Zoltán is részt vett.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke megerősítette értesülésünket, de a találkozó tartalmáról nem kívánt nyilatkozni. Csak annyit közölt, hogy „őszinte beszélgetés volt". A Mazsihisz közleményt fog kiadni, érdemi részletek ebben szerepelnek majd.

Heisler András nem olvasta azt a levelet, amit az emlékmű ügyében a kormányfő írt Dávid Katalinnak, így arról nem tudott véleményt mondani.

Cikkünk megjelenését követően a Mazsihisz közleményben tájékoztatott a találkozóról, eszerint a tárgyalófelek áttekintették azokat a kérdéseket, amelyek feszültségeket okoznak a kormány és a magyar zsidó közösség között.

A Sorsok Házával kapcsolatban a tárgyaló felek megállapodtak, hogy közösen egy utolsó kísérletet tesznek egy olyan együttműködési rendszer kialakítására, amelynek segítségével garantálni lehet a történelem hiteles bemutatását, a magyar zsidó közösség szempontjai szerint – olvasható a közleményben.. Amennyiben az együttműködés formáiban sikerül megállapodni, akkor a Mazsihisz Közgyűlése újra tárgyalja korábbi döntését és a kormányzat tovább dolgozik a gyakorlati megvalósításon, de ha a Mazsihisz által fontosnak tartott elvi szempontok sérülnek, akkor – a miniszterelnök válasza szerint – a kormányzat újra gondolja a Sorsok Háza megvalósítását.

A megbeszélésen szóba került az „Együttélés Háza" munkacímen jegyzett elképzelés, amely a tervek szerint a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga épületében jönne létre. A Mazsihisz vezetői a találkozón átadták a miniszterelnöknek az ezzel kapcsolatos terveket. A felek eszmét cseréltek az elképzelésről, amelyhez a miniszterelnök és a kormányzat jelen lévő képviselői érzékenyen és nyitottan viszonyultak.

A Szabadság téri emlékművel kapcsolatban a Mazsihisz vezetői kifejtették fenntartásaikat és ellenérzéseiket, amire válaszul a miniszterelnök megerősítette, hogy ebben a kérdésben „nincs mozgástere" ahhoz, hogy elmozduljon a korábbi koncepciótól. A tárgyaló felek közösen rögzítették, hogy ebben a kérdésben továbbra is fennáll a konfliktus a Mazsihisz és a kormányzat között.

A vitatott emlékművel kapcsolatban Orbán Viktor még februárban ígért párbeszédet a Mazsihisznek, miután utóbbi – többszáz szervezettel együtt – tiltakozásul kilépett az idei holokauszt-emlékév szervezéséből. Akkor Orbán azzal védekezett, hogy a kampány "aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak. Az a veszély fenyeget, hogy a legnagyobb jószándék mellett sm halljuk meg egymás hangját". Ezért a kormányfő azt javasolta, hogy a párbeszédet "a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után folytassuk". Ehhez képest a választások után két nappal elkezdődött az építkezés a Szabadság téren.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.