Orbán szerint kapufa volt a tapolcai öngól

A választási szabályok egyoldalú átalakítása hiba volt. Ha ugyanis a korábbi törvények szerint zajlik a szavazás, valószínűleg nem a jobbikos Rig Lajos, hanem a fideszes Fenyvesi Zoltán győzött volna a vasárnapi időközi választáson.
Bár Orbán Viktor a miniszterelnök Facebook-bejegyzése szerint a vasárnapi választás eredménye kapufa volt, amelyről kifelé pattant a labda, Tapolcán kiderült, hogy a választási szabályok egyoldalú átalakításával az akkor még kétharmados többséggel rendelkező Fidesz öngólt lőtt. Amennyiben a polgárok a korábbi törvények szerint szavazhatnak, a kormányoldal akár győzhetett volna – állítják az általunk megkérdezett szakértők. Ha ugyanis marad a kétfordulós, részvételi küszöbhöz is kötött rendszer, a szavazás vasárnap érvénytelen, és lett volna két hét arra, hogy egy erős kampányban esetleg fordítsanak.

A Fidesz alapvetően abban tévedett, hogy a centrális erőtér meghatározó szereplője marad, és e pozícióját nem fenyegeti sem a jobb-, sem a baloldal – mondta kérdésünkre Szoboszlai György politológus. Most viszont szerinte egyértelműen a kormánnyal szembeni elégedetlenség juttatta első alkalommal egyéni képviselői helyhez a Jobbikot. Ám ha marad a két forduló – véli –, legalább van még egy esély arra, hogy szoros eredmény esetén fordítsanak, hiszen a mandátum sorsa két-háromszáz szavazaton múlott.

A régi szabályok szerint akár nyerni is tudott volna a Fidesz – így látja László Róbert, a Political Capital választási szakértője is. A korábbi két forduló lehetőséget adott volna rá – mondta –, hogy a szélsőjobbal szembeni győzelem érdekében még az egyébként baloldali szavazókat is maguk mellé állítsák. Emlékeztetett arra, hogy a 2002-es francia választáson ez sikeresnek bizonyult, és Le Pen vesztett. László Róbert úgy véli, efféle kampánnyal még az MSZP híveit is meggyőzhették, de legalábbis nehéz választás elé állíthatták volna.

Szoboszlai ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a jobbikosokban sokan ártatlan – kormányzati szerepben még nem kompromittálódott – kisfiúkat látnak, akik kissé rasszisták ugyan, de ez bizonyos környezetben ma sajnos teljesen komilfó. Vagyis: azt sem tartja kizártnak, hogy egy esetleges második fordulóban a baloldal hívei akár az esélyesebbnek tűnő jobbikosra voksolnak. Tehát a helyzet szerinte ma elég képlékeny, és a választási eredmény azon is múlhat, hogy az egyes pártok az adott körzetben mennyire képesek potenciális szavazóik mozgósítására.

A választási rendszer átalakítása visszaüthet a Fideszre – hívta fel a figyelmet már 2011-ben a Political Capital. László Róbert azt gondolja, hogy most ez tényleg megtörtént. Jelezték ugyanis, hogy veszélyes, ha a relatív többség már az első fordulóban mindent visz, ami tavaly tavasszal bejött ugyan, az időközi választásokon viszont részben ez vezetett a kormányoldal bukásához. Ő is hangsúlyozta: a centrális erőtér elmélete a múlté, mert azt arra alapozták, hogy csak két kisebb ellenzéki erővel kell számolni.

Most a szakértő szerint a kormánnyal szembeni elégedetlenség olyan nagyra nőtt, hogy az erős pártkötődéssel nem rendelkező szavazók ahhoz a politikai erőhöz csapódnak, amelytől azt remélik, képes megverni a Fideszt. Ezért az eredmény szerinte az egyes körzetekben a jelöltek személyétől függően esetleges lehet, amit a veszprémi és a tapolcai példa is mutat. Szoboszlai álláspontja szintén az, hogy a rendszer egyebek mellett azért rossz, mert teljesen kiszámíthatatlanná válhat, ami tisztán listás választás esetén kevésbé fordulhat elő.

A hatályos választási törvények mindezek ellenére egyelőre inkább a Fidesznek kedveznek – véli László Róbert. A kormánypártok számára előnyösnek gondolja a kampány szabályozását, a határon túliaknak adott szavazati jogot, illetve a választókörzetek határainak átrajzolását is. Ez utóbbi kapcsán mindkét szakértő megjegyezte: Tapolcán nem ilyen eredmény születik, ha a hagyományosan baloldali kötődésű Ajkát nem csatolják ehhez a körzethez. A Fidesz akkor valószínűleg csúfos vereséget szenved a Jobbiktól.

László Róbert szerint nem kizárt, hogy a Fidesz további népszerűségvesztése esetén a szabályokat tovább barkácsolják. Ennek a kétharmad hiánya sem lehet akadálya, ha olyan elképzelésekkel állnak elő, amelyekre a kisebb pártok nem mondhatnak nemet. Ilyen lehet a rendszer arányosítása, illetve a tisztán listás szavazás bevezetése. Ez utóbbi sem zárhatja ki teljes biztonsággal, hogy a jelenlegi hatalom 2018-ban elbukhat – fogalmazott –, de az esetleges vereség sokkal kisebb lehet, és a Fidesz nagy valószínűséggel akkor is megkerülhetetlen kormányalakító erő marad. Más kérdés – tette hozzá –, hogy mit kezdenének azzal a helyzettel, ha csak a Jobbikkal közösen lenne meg a parlamenti többség.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.