Ők lehetnek Vida Ildikó utódai

Egyre valószínűbb, hogy a NAV elnökét hamarosan menesztik posztjáról. Lapinformációk szerint az adóhatóság regionális vezetője is cserélheti Vida Ildikót.

Blikk pénteki számában szellőztette meg azon jelölteknek a nevét, akiket kormánykörökben esélyesnek tartanak a NAV elnökének utódlására. A hivatalon belül már kész tényként kezelik Vida távozását, aki a legkedvezőbb forgatókönyv szerint is legfeljebb augusztus végéig maradhat székében.

A NAV elnöke sokak szerint Kovacsics Iván korábbi helyettes lehet, akit Vida Ildikó tavaly tett ki indoklás nélkül a hivatalból. Esélyes a posztra még Czinege Attila, a NAV Észak-alföldi Regionális Főigazgatóságának vezetője és Papp István, a dél-alföldi régió főigazgatója. A Blikk úgy tudja, Vida Ildikóval senki nem egyeztet az ügyben, és az elnök sem hajlandó a menesztésével kapcsolatos kérdésekre reagálni.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a NAV elnökével Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter végezhet. Vida Ildikót egyértelműen Simicska Lajos egyik bizalmasának tartják, akinek viszonya megromlott Orbán Viktorral és a kormánnyal.

Simicska holdudvarából korábban már leváltották Szentpétery Kálmánt, a Szerencsejáték Zrt. elnökét, Baji Csabát, a MVM Zrt. vezetőjét és Nagy Sándort, a Paks II. Zrt. vezérigazgatóját. A Figyelő e heti számában is arról írnak, hogy a Simicska-közeli emberek szépen lassan eltűnhetnek az államigazgatásból.

A lap szerint azonban nincs veszélyben Dávid Ilona, a MÁV jelenlegi elnök-vezérigazgatójának posztja, aki korábban munkakapcsolatban volt a Közgép jelenlegi és volt vezérigazgatójával is. Orbán Viktor személyesen döntött sorsáról, és megtartja őt, mert elégedett a munkájával.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.