Óbudai robbanás: helyreállítás csak jövőre

A vontatott hatósági ügyintézésnek is szerepe lehet abban, hogy az idén már biztosan nem kezdődhet el annak az óbudai társasháznak a helyreállítása, amely részben megsemmisült a nyáron egy robbanásban.

Csak tavasszal kezdődhet el a főváros harmadik kerületében, a Tímár és a Pacsirtamező utca sarkán álló, augusztusban egy robbanásban részben megsemmisült épület helyreállítása, így a lakók még legalább fél évig nem költözhetnek vissza otthonaikba. A munkálatok késlekedésében a lakók szerint szerepet játszhatott az is, hogy a hatóságok „nem kapkodták el az ügyintézést”.

Emlékeztetőül: augusztus hetedikén éjjel robbanás rázta meg az épületet. A detonációban két ember életét vesztette, a társasház tizenhét lakása közül csak hat maradt teljesen ép, a kár elérte a 450 millió forintot. A lakók közül sokan rokonoknál, barátoknál kaptak szállást, többen albérletbe vagy önkormányzati lakásba költöztek átmenetileg. Azt, hogy mi okozta a robbanást, még mindig nem tudni, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vizsgálata nem zárult le, a procedúrát egyebek mellett az bonyolítja, hogy a romeltakarítás során második világháborús gránátot találtak.

A robbanás utáni hetekben a szakértők azt valószínűsítették, hogy a nem, vagy csak kisebb mértékben sérült lakásokba még az ősszel visszaköltözhetnek a lakók, ám később kiderült: az óbudai építési hatóság a teljes épületet lakhatatlannak ítélte. A lakók és a hatóságok közötti kapcsolatot feszültté tette az is: sokáig nem jutottak hozzá a statikai szakvéleményhez, ami alapján előkészíthették volna a felújítást, ráadásul egy esetleges bírságot is kilátásba helyezett a hatóság az életveszélyes állapotok miatt.

Vikor László, a társasház közös képviselője érdeklődésünkre úgy fogalmazott: sokáig bíztak abban, hogy még a tél beállta előtt visszaépíthetik a megsemmisült épületrészt, de mára belátták, erre nincs esély. Ezt a vártnál hosszabbra nyúlt hatósági ügyintézéssel indokolta, s megemlítette: „nem segítette az ügyet” például az, hogy a hatóságoktól csak októberben kapták meg a statikus már szeptemberben elkészült jelentését.

A közös képviselő szerint a lakástulajdonosok tudomásul vették, hogy csak jövőre költözhetnek vissza otthonaikban, de így legalább nyugodtan, alaposan készíthetik elő a felújítást. Hozzátette: a gondok mellett azért van ok örömre is, hiszen közel 700 ezer forint gyűlt össze a ház számára egy adományszámlán, ezt az összeget pedig kétmillióval kiegészíti a kerületi önkormányzat, emellett az érintett biztosítótársaságok „példaértékű gyorsasággal, korrektséggel járnak el.”

Kardos László, a ház egyik lakásának tulajdonosa azt mondta, a hatósági ügyintézés lehetett volna gyorsabb, viszont a biztosítójuk „meglepően gyors és emberséges volt”. Hozzátette: „Nekünk az önkormányzat egy egyszobás lakást ajánlott fel, ahol a párommal és lányommal meglehetősen szűkösen fértünk volna el, ezért inkább albérletbe mentünk. Ezt azért tehettük meg, mert a biztosító vállalta ennek a költségnek a nagyobb részét. Mindeközben zökkenőmentesen halad az ingósainkban és a lakásunkban esett károk felmérése, megtérítése.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.