Nyílt háború Budapest ellen

Budapest ellen nyílt háborút folytat az Orbán-kormány, a módosított önkormányzati választási rendszer választási csalással ér fel – jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerdán. Az önkormányzati választási rendszer módosítása ahhoz kell – mondta –, hogy a Fidesz megpróbálja megszerezni a fővárosi többséget, ez a törvény arról szól, hogyan lehet a kisebbségből többséget csinálni. Horváth szerint azért tartotta szükségesnek a Fidesz–KDNP a rendszer módosítását, mert április 6-án nem sikerült többségbe kerülnie a fővárosban. Kijelentette: a főpolgármesternek kötelessége lenne a városért harcolnia, eközben hónapok óta nem hallani a hangját, és a módosítás kapcsán sem tudni, hogy mi a véleménye a főváros felszabdalásáról, tönkretételéről, értékeinek elhurcolásáról.

Tüttő Kata, az MSZP fővárosi frakcióvezető-helyettese közölte: indítványt nyújtanak be, hogy Tarlós István főpolgármester hívjon össze rendkívüli közgyűlést.

Tiltakozik a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet is, mert a jogvédők szerint megkérdőjelezhető az őszi önkormányzati választás legitimitása az Országgyűlés által kedden elfogadott módosítások miatt. A három szervezet közleménye szerint részletes állásfoglalásukat eljuttatták a Velencei Bizottsághoz és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ). Rámutattak, hogy az Országgyűlés – mindössze négy hónappal a választás előtt – sürgős eljárásban, az ellenzék egyhangú ellenállásával szemben fogadta el a főváros önkormányzati választási rendszer átalakításáról szóló törvényt.

Azt írták, az alkotmányosság elveivel és a nemzetközi normákkal összeegyeztethetetlen a fővárosi önkormányzati képviseleti rendszer átrajzolása. A három szervezet egyebek mellett azt kifogásolja, hogy a pártok, jelöltek alig valamivel a választás előtt tudhatják meg, pontosan milyen feltételek között kell versenyezniük, és hogyan készüljenek a választásra. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a Velencei Bizottság ajánlása alapján a választási rendszert legkésőbb a választások előtt egy évvel lehet csak megváltoztatni.

Az EBESZ álláspontja szerint sem alakítható át a választási rendszer olyan későn, hogy az megakadályozza a választásokon való felkészült részvételt – fűzték hozzá. Szerintük az átalakítás azért is aggályos, mert feltételezhető, hogy azt az EP-választás eredményeihez igazították „a jogalkotást uraló kormánypárti erők győzelmének biztosítása érdekében”.

Hosszas hallgatás után megszólalt a Budapestet húsz évig irányító Demszky Gábor, a Népszavának azt mondta, hogy Orbán Viktor tart az erős, politikailag kétesélyes Budapesttől, „a család leglojálisabb beltagjaiban jobban bízik, mint a kiszámíthatatlan pestiekben, akik még képesek lennének ellenzéki testületet választani”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.