Nyakó: nem MSZP-s politikus szivárogtatott

Nyakó István szerint okafogyott az őszödi beszéd kiszivárogtatásának vizsgálata, az eredménye nyilvánosságra hozatala; az MSZP egyetlen politikusa sem érintett a kiszivárogtatásban.

Szili Katalin volt házelnök két hónappal ez előtt azt kérte az MSZP elnökségétől, illetve frakcióvezetőjétől, hogy kezdeményezzék a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) balatonőszödi beszédről készült vizsgálatának teljes nyilvánosságra hozatalát. Szili Katalin az MTI értesülése szerint erről a kezdeményezéséről levelet is írt Lendvai Ildikó pártelnöknek.

Az MSZP szóvivője az MTI-nek vasárnap az üggyel kapcsolatban azt mondta: tavaly decemberben Szili Katalin valóban levélben fordult ebben az ügyben az elnökséghez. Nyakó István leszögezte: "amit nyilvánosságra lehetett hozni, az ebben az ügyben nyilvánosságra került; ma ez a kérdés okafogyott".

Mint kiemelte: az MSZP egyetlen politikusa sem érintett az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügyében.

Szili Katalin a levélben azt is kezdeményezte, hogy a frakcióvezető fontolja meg, hogy jogi lépéseket tegyenek a felderítés érdekében, és a párt vezető testületei tárgyalják meg a kialakult helyzetet, valamint hozzanak állásfoglalást az őszödi beszéddel és annak kiszivárogtatásával kapcsolatban.

Az MTI értesülései szerint a szocialista politikus a levélben a kezdeményezéseit azzal indokolta, hogy számára hihetetlen és elfogadhatatlan az a tájékoztatás, amit a három évig tartó vizsgálatról közzétettek, és az is, hogy nem nevezték meg a kiszivárogtatásban közreműködőket, továbbá azt sem tették világossá, hogy hogyan történtetett meg az eset.

Az m1 Híradója 2009 december végén jelentette be, hogy "házon belül" rögzítették 2006 májusában Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédét, de a nemzetbiztonsági vizsgálat után sem nyilvános, hogyan az jutott el a sajtóhoz. A beszéd kiszivárogtatásáról szóló, több mint három évig tartó nemzetbiztonsági vizsgálat nemrég zárult le. Azt is vizsgálták, hogy ki volt a megrendelő, és azt is, hogy ki vette fel a beszédet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.