Nyakó újra nekifeszül a zárva tartás ellen

Hamarosan felülvizsgálati kérelmet nyújt be a szocialista Nyakó István, és a Kúriától azt kéri majd, hogy Erdősi Lászlóné kérdését vessék el, s az ő népszavazási kezdeményezésének adjanak szabad utat. Miután választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomozás indult, Erdősiné esélyei romlani látszanak.
Már papír is van róla, hogy február 23-án bűncselekmény történt – állítja a szocialista Nyakó István a Kúria csütörtöki döntésére hivatkozva, amely szerint őt a vasárnapi boltbezárásról szóló népszavazási kezdeményezésének benyújtásában kigyúrt férfiak akadályozták. Így lett Erdősi Lászlóné kérdése a befutó, amely nem szól másról, mint a jelenlegi helyzet megerősítéséről.

Nyakó közölte, hogy az egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen felemás a döntés, mert azt nem mondták ki, hogy Erdősiné összejátszott volna a kopaszokkal. A rendelkezésre álló közvetett bizonyítékok azonban szerinte olyan zárt logikai rendszerbe illeszkednek, amely mindenképpen ezt a feltételezést támasztja alá.

Így azok, akik maguk nem akartak referendumot kezdeményezni, hanem csak Nyakót akadályozták, vélhetően a választás rendje elleni bűncselekményt követték el. A politikus emiatt szinte azonnal feljelentést tett, és örömmel üdvözli, hogy pénteken nyomozást rendeltek el az ügyben. Jövő hétfőn az ügyben egyébként tanúként kívánják kihallgatni.

Mindezek után elképzelhetetlennek tartja, hogy Erdősiné kezdeményezéséről népszavazást lehetne tartani. A kérdése nem jó, ráadásul azt igen sajátos – akár bűncselekménynek minősülő – körülmények között adta be, ezért a politikus bízik benne, hogy előbb-utóbb csak az emberekre bízzák, hogy eldönthessék: mit akarnak csinálni vasárnap. Erre pedig szerinte a szocialisták által indítványozott referendum során születhet meg a válasz.

A Nemzeti Választási Bizottság a napokban döntött arról, hogy Erdősiné kezdeményezését engedi át, de ezt a határozatot még nem támadták meg – közölte Nyakó. Várták ugyanis, hogy mit kezd a Kúria a Nemzeti Választási Irodánál történt botrányos jelenetek miatt beadott felülvizsgálati kérelmükkel. Miután jogerős végzésben mondták ki, hogy a politikust akadályozták, ez szerinte újabb munícióval szolgál.

Így már nemcsak a kérdés egyértelműségét vitathatják, hanem a benyújtása körüli eseményekre is hivatkozhatnak, hiszen a legfőbb bírói fórum mondta ki: a kopaszok jogellenesen feltartották a politikust. Nyakó ugyanakkor hangsúlyozta, bár Erdősiné az időbélyegzőnél pár másodperccel előzött, a kérdését ő jóval előbb adta át a választási iroda elnökének, mint az asszony, aki előbb sétált egyet. Úgy gondolja, ez is mérlegelési szempont lehet.

A politikus közölte: a Kúriától azt kérik, hogy Erdősiné kezdeményezését utasítsák el, a saját kérdését pedig hitelesítsék. Úgy véli, jó esély van rá, hogy számára kedvező döntés születik. Másfelől viszont az eddigi joggyakorlat alapján nem kizárt, hogy olyan végzések születnek, amelyek alapján az elsőbbségért ismét meg kell majd küzdeni – volt már példa rá, hogy a másodikként benyújtott kérdéssel érdemben akkor sem foglalkoztak, amikor az elsőt elvetették –, de a szocialisták akkor sem adnák fel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.