Nincs egyezség a Mercedes telekperben

A felek együttes kérésére, üzleti titokra hivatkozva, zárt tárgyalást rendelt el a bíróság a leendő Mercedes-gyár alatti telkek ügyében tegnap kezdődött polgári perben Kecskeméten. A tárgyalás egyezség nélkül zárult és decemberben folytatódik.

A Kecskemét mellett épülő autógyár alatti földterület egy részét visszaperli egykori hét tulajdonosa és kérik a Bács-Kiskun Megyei Bíróságtól a megbízási, valamint az adásvételi szerződések semmissé nyilvánítását. A földtulajdonosok keresetüket az ingatlanokat az önkormányzat felé közvetítő cégnek, a Best Invest Projekt Hungária Kft.-nek az irreálisan magas sikerdíjával indokolják. A szerződés szerint ugyanis a négyzetméterenként hatszáz forintos ár alatti értékesítés esetén három, e fölött ár esetén pedig ötvenszázalékos sikerdíj illette meg a közvetítő céget.

A Mercedes AG 7,7 milliárd forintot fizetett ki a kecskeméti önkormányzatnak a 441 hektárnyi területért.

A csaknem három órás, zárt tárgyalást követően a felperesek jogi képviselője, valamint a volt földtulajdonosok nem kívántak nyilatkozni. A Best Invest Projekt Hungária Kft. ügyvédje, Hidasi Gábor tudósítónk kérdésére azt válaszolta: nem sikerült a feleknek egyezségre jutniuk.

A következő tárgyalást december 2-ára tűzte ki a bíróság.

Felperesek a bíróság folyosóján
Kecskemét, 2009. október 21. Résztvevők beszélgetnek a Bács-Kiskun megyei Bíróság folyosóján a Best Invest Projekt Hungária Kft. ellen, az épülő Mercedes beruházás telekügylete miatt indított, tárgyalás előtt. Visszaköveteli az épülő Mercedes-gyár alóli földjeit az egykori tulajdonosok hét fős csoportja. A bírósági per tárgya az ingatlanközvetítői sikerdíj mértéke, a szerződések semmissé tétele. A per léte önmagában is megakaszthatja a beruházást, ha a bíróság elfogadja a felperesektől a területre kért perfeljegyzési kérelmet. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.