Kiperelnék a Mercedes-gyár alól a földet

Visszaköveteli az épülő Mercedes- gyár alól földjeit az egykori tulajdonosok hétfős csoportja. A ma kezdődő per hivatalos tárgya az ingatlanközvetítői sikerdíj mértéke, ám sokan politikai szándékokat sejtenek mögötte.

Ma kezdődik a Kecskeméten épülő Mercedes-gyár alatti földterületet parcellánként lekötő, majd az önkormányzatnak a területet egyben eladó ingatlanközvetítő cég elleni per. A Best Invest Projekt Hungária Kft. jó üzleti lehetőséget szimatolva évekkel ezelőtt kezdte meg a várost délről elkerülő 54-es út melletti szántók opciós szerződéssel való lekötését.

Egyre kevesebb az ilyen pillanat. Ünnepélyes alapkőletétel a leendő kecskeméti Mercedes-gyár területén, még 2009-ben
Mercedes-beruházás Kecskeméten

A zömében néhány hektáros parcellák egyenként nem sokat értek, egybefogva annál többet. Feltéve, hogy akad rájuk vevő. Tavaly nyáron akadt. A Daimler AG bejelentette: Kecskeméten építi meg nyolcszázmillió eurós óriásberuházását, ha a város biztosítani tudja a megfelelő fejlesztési területet.

A város a Best Invest Kft. bevonásával prezentálta a kért földterületet. A cég közvetítésével az önkormányzat összesen 7,7 milliárd forintért fel is vásárolta a Best által lekötött 441 hektárt százhetven tulajdonostól. Az ingatlanközvetítő kétmilliárd forintos sikerdíjra tett szert az ügyletből.

A hajdani tulajdonosok közül heten most úgy érzik, kisemmizték őket, ezért perben kérik a megbízási és az adásvételi szerződések semmissé nyilvánítását. A Best Investtel kötött opciós megbízási szerződésben ugyanis az ingatlanközvetítő cég háromszázalékos jutalékot kért amennyiben négyzetméterenként 600 forint alatti áron értékesíti a területet. Ha viszont ennél magasabb árat sikerül kialkudniuk, akkor a többletből származó nyereség ötven százalékára is igényt tartottak.

Ezt sokallják a felperesek, akik egyébként messze nem jelentéktelen összegre, összesen 643 millió forintra tettek szert földjeik eladásából. A Best Investet és két tulajdonosát képviselő ügyvéd - dr. Hidasi Gábor - szerint a megbízási szerződésekben korántsem ritka a sikerdíj, hiszen ezzel motiválják a közvetítőt a minél magasabb ár elérésére.

A per indításában sokan politikai okokat vélnek felfedezni, a kereset benyújtását ugyanis egyfelől a Jobbik szorgalmazta, másfelől az érintettekről kevéssé lehet feltételezni, hogy különösebben csalódottak lettek volna a szántóikért utalt igen komoly összegek miatt. - Az akció valódi célpontjai azonban nem is a Best Invest tulajdonosai, sokkal inkább a Fidesz vezette város.

Az önkormányzat egyébként aligha maradhat kívül a peren, hiszen a megbízási szerződés semmissé nyilvánítása esetén az adásvételi szerződések is érvénytelenek. Ebben az esetben pedig aligha építhet a területen gyárat a Mercedes. A per léte önmagában is megakaszthatja a beruházást, hiszen a felperesek máris perfeljegyzést kértek a területre, amit ugyan a bíróság első körben visszautasított, de a felperesek panasszal éltek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.