Nézőpont: Orbán egyedül maradt a placcon

Orbán Viktor még a saját pártjánál is népszerűbb – állapította meg a Nézőpont Intézet. A közvélemény-kutató intézet szerint áprilisban még csak a lakosság 28 százaléka választotta volna Orbánt miniszterelnöknek, októberben már a megkérdezettek 43 százaléka.
A Fidesz a szeptemberi méréshez képest nem erősödött, továbbra is 34 százalékon áll, igaz, jelentős mértékben erősödött a tavaszi adatokhoz képest. Meglepő eredményre jutott viszont a Jobbik esetében a Nézőpont: az intézet szerint egy hónap alatt 5 százalékpontot esett a radikális párt: 17 százalékról 12-re csökkent a népszerűsége – olvasható a kutatást összefoglaló közleményben.

Az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, valamint az LMP tábora statisztikai értelemben nem változott szeptemberhez képest. A szocialisták 1 százalékpontos veszteséggel 7 százalékon, a DK változatlanul 5 százalékon, az Együtt 1 százalékpontos többlettel 2 százalékon, a PM 1 százalékon, míg az LMP változatlanul 4 százalékon áll. A rejtőzködők és nem szavazók összességében a szeptemberi 28 százalék után ezúttal a teljes népesség 32 százalékát teszik ki.

Orbánnak továbbra sincs kihívója, a Nézőpont szerint Vona Gábort, a Jobbik elnökét feleannyian választanák most miniszterelnöknek, mint fél éve. A baloldali pártvezetők közül továbbra is Gyurcsány Ferencet választanák a legtöbben miniszterelnöknek, a DK elnökét áprilisban 10 százalék, októberben a megkérdezettek 7 százaléka tartotta alkalmasnak a posztra. Tóbiás József, Szigetvári Viktor, illetve Schiffer András támogatottsága egyaránt 1 százalékos. Karácsony Gergely PM-es politikust áprilisban még a megkérdezettek 6 százaléka választotta volna miniszterelnöknek, októberben már csak 3 százalék.

Szerdán a Tárki is közölt egy felmérést. E szerint a teljes népességen belül a kormánypártok júliusban 22 százalékos, októberben már 28 százalékos támogatottságot értek el, míg a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik népszerűsége változatlan, a nyári 13 százalék után e hónapban 12 százalékon áll.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.