A magyar ügyészség nem volt kíváncsi az összevert külföldi újságírókra

A Denník N szlovák napilap munkatársát, Beck Tímeát nem kereste meg az ügyészség a Röszke 2. határátkelőn magyar rendőrök és terrorelhárítók által megvert újságírók ügyében – mondta az újságíró lapunknak. Legutóbb a nyár elején járt Szegeden, akkor ugyan megkérdezték, felismerné-e a támadóit, ám azonosítania nem kellett őket. Az elmúlt három hónapban pedig semmilyen információt nem kapott az ügyről.

Mint arról beszámoltunk, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanújával nyomoz az ügyészség a röszkei határátkelőnél a tavaly szep­temberben megvert hat újságíró ügyében. S noha a rendőrség kevéssel a történtek után megsemmisítette az összecsapásról készült felvételeket, a helyszínről tudósító újságírók birtokában több fotó- és videofelvétel is van, ám Becktől ezeket sem kérték.

Ugyancsak a Népszabadságtól értesült a nyomozásról Jovana Djurović, a szerbiai közmédia, az RTS híradójának riportere. Mint mondta, sem őt, sem a másik két kollégáját (Vladan Hadži Mijailović operatőrt és Miroslav Djurašinović technikust) nem kereste a Központi Nyomozó Főügyészség, és tudomása szerint a tavaly Röszkénél készült felvételeket sem kérte el a tévétől senki.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.