Szabadulnának már a muzeális BKV-buszoktól

A Budapesti Közlekedési Központ olyan vállalkozásokra számít a BKV buszvonalainak megpályáztatása során, amelyek csak új járművekkel rendelkeznek.

A következő félévben várhatóan megjelenő pályázaton 50-250 járművet kiállító vállalkozásokra számítanak - mondta egy tatai konferencián Vitézy Dávid vezérigazgató. Kérdésre válaszolva hozzátette: nincs akadálya annak, hogy kisebb cégek konzorciumként is induljanak szerződéses járatokért.

A vezérigazgató szerint a BKK megrendelői és a BKV szolgáltatói szerepének szétválasztásával pontosan meg lehet mondani majd, mennyi az egyes buszjáratok fenntartási költsége, és a külsős vállalkozásokkal való versenyhelyzet várhatóan csökkenti majd a kiadásokat.

Vitézy Dávid elmondta: jelenleg számos terv és ötlet gazdaságossági vizsgálata folyik, hogy mire a 2014-es uniós források megjelennek, már kész tervek legyenek a budapesti közlekedés fejlesztésére.

A BKV január 28-án írt ki tárgyalásos közbeszerzési eljárást 30+75 használt, 11 évesnél nem öregebb, klímás, alacsonypadlós, legalább Euro 2-es motorral felszerelt szóló autóbuszokra, amelyek maximális futásteljesítménye nem lehet magasabb 850 ezer kilométernél.

A vállalat 1365 busza már elérte vagy meg is haladta a gyártáskor tervezett élettartamát, ez a teljes buszpark 49 százalékát teszi ki, és ezekkel a buszokkal bonyolítja le a BKV a napi teljes utasforgalom 40 százalékát. A tervezett életkoron túlhaladott buszok jelentős hányada a 30 évvel ezelőtti műszaki színvonalat képviselő Ikarus 200-as buszcsaládból kerül ki.

Legutóbb 2009-ben szerzett be használt buszokat a BKV, akkor 32 belga Van Hool alacsonypadlós, klímás, csuklós buszt vásároltak. Ezek a BKV közlése szerint megbízhatóan üzemelnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.