Nyakó: Mutassák be a kopaszokról készült felvételeket!

Őrizze meg és mutassa be a Nemzeti Választási Iroda a biztonsági kameráinak a kopaszok keddi akciójáról készített felvételeit – ezt követeli az iroda vezetésétől Nyakó István szocialista politikus.

A politikus, akit kedden megakadályoztak abban, hogy elsőként adhassa le népszavazási kezdeményezését, pénteki közleményében azt írta: „Felszólítottuk, és felszólítjuk az NVI-t, hogy legkésőbb hétfőig mutassák be azokat a bizonyító erejű videofelvételeket, amelyeket kedden az NVI-ben rögzítettek. Figyelmeztetjük az NVI illetékeseit, hogy különös gonddal őrizzék a felvételeket, mert a rendőrségtől azok bizonyítékként való lefoglalását kértük".

A szocialista politikus szerint „a botrányok sorozata" pénteken folytatódott az NVI épületében. Ugyanis a Nemzeti Választási Bizottság csak azért ült össze, hogy a Lukács Zoltán szocialista politikus által törvényes keretek között benyújtott kifogást érdemi vizsgálat nélkül elutasítsa. A keddi botrány még önálló napirendi pontot sem érdemelt az alig 30 perces ülésen.

„Ezek után nagyon komoly kétségek merülnek fel a választási bizottság fideszes többségének tisztességével kapcsolatban. Ugyanakkor a leghatározottabban figyelmeztetünk: ha nem járnak a dolog végére, ha az elkövetőket fedezik, a felbujtókat pedig bújtatják, maguk is a keddi elkövetők bűnsegédjei lesznek" – írta Nyakó István. 

Kedden délelőtt kisebb tömeg jelent meg az NVI Alkotmány utcai épületének kapujánál, arra várva, hogy a Kúria honlapján megjelenjen az a végzés, amely megnyitja az utat egy újabb népszavazási kérdés benyújtása előtt a vasárnapi boltzár ügyében.

A kérdést végül elsőként egy magánszemély tudta leadni, megelőzve az MSZP-s képviselőt; a szocialisták szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több "kopasz férfi" akadályozta politikusukat.

A Fidesz elhatárolódott a történtektől, míg az ellenzéki pártok szerint diktatúrákba illő bűncselekmény történt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.