'Tarlós is részt vett a gyalázatos eseményekben'

Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke felszólította Tarlós István fővárosi Fidesz-frakcióvezetőt, hogy a csütörtöki közgyűlésen szavazzák meg az átláthatósági javaslatot. A szocialista politikus a Tarlós István és Orbán Viktor pártelnök sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált.

"Úgy látszik Tarlós Istvánnak nehezen megy az emlékezés, főleg ha saját magáról van szó. Még egyszer megismételjük, az általa is tudott gyalázatos eseményeket, amelyben ő maga is tevékenyen részt vett az egész Fidesz-frakcióval együtt. Az MSZP azért tekinti megszűntnek a fővárosi koalíciót, mert az SZDSZ és a Fidesz egymást segítve több alkalommal bebizonyította, hogy valójában koalíciós partnereinek tekintik egymást" - olvasható Burány Sándor budapesti MSZP-elnök jözleményében.

Ebben Orbán Viktor Fidesz-elnök figyelmét arra hívta fel, hogy akkor kellett volna a "nemzet fővárosával" foglalkoznia, amikor miniszterelnök volt, nem pedig leállítania az akkor elinduló nagyberuházásokat. Budapest tudja milyen az a "más politikai alternatíva", és emlékeznek is erre, ezért továbbra is elutasítja azt.

Tarlós István és Orbán Viktor szerdán tartottak sajtótájékoztatót arról, hogy elkészült a nemzet fővárosa című Budapest-program, amelyről lehet vitatkozni és örülnek, ha az állampolgárok javító, módosító javaslatokat fűznek hozzá és kiegészítik. Orbán Viktor kiemelte: azzal, hogy a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíció szétesett, Budapest nagyon súlyos és közvetlen veszélybe került. Szerinte Budapestet a jelenlegihez képest fele annyi politikussal sokkal jobban lehetne irányítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.