Molnár Gyula: Botkára nagyobb feladat vár

Szoros volt a szavazás. Menni fog így az integráció és a béketeremtés, amit ígért?

Menni fog, mert mennie kell. Egy békétlen, egymás között torzsalkodó párt nem állhat hitellel a választók elé. Az egységben és a békében hiszek, és szerintem ez az, amiért sokan rám szavaztak. Hiszem, hogy mindenkinek megvan, meglesz a feladata, senki sem fogja magát félreállítottnak érezni. Mind ugyanazokért a célokért fogunk dolgozni, mert arra kaptunk felhatalmazást, hogy 2018-ban váltsuk le ezt a kormányt.

Beszélt már Botka Lászlóval tegnap óta? Sikerül megtartani őt az országos politikában?

A választmányi elnöki poszt nagyon fontos, de mégis inkább egy programalkotó, háttérpozíció a párton belül. Erre ma Hiller István a legalkalmasabb ember. Botka Lászlónak más, nagyobb feladatokat vizionálok, a kampány frontvonalában. Ő a baloldal egyik legmarkánsabb politikusa, nagy szükség van rá. Tegnap még csak néhány szót váltottunk, de az elkövetkező napokban biztosan mélyebben fogunk konzultálni a jövőről, az övéről és a pártéról is.

Olyan elnökség állt össze, amellyel együtt tud dolgozni, és az elképzelései szerint készülhet a párt 2018-ra?

Olyan sokszínű elnökség jött létre, mint amilyen a párt maga. Nem panaszkodhatok, lesz mivel dolgozni, igazi specialisták ülnek az elnökségben: Európai Unió, oktatás, női témák, vidék, szociális ügyek, szinte minden témát lefednek. Harcedzett veteránok és lelkes fiatalok, az új elnökségben jó az egyensúly.

Mikor kell leülni arra a bizonyos vasárnapi ebédre, amelyet beharangozott? Gyurcsány Ferenc a Facebookon már gratulált is önnek a megválasztásához.

A vasárnapi ebéd nem a pártokkal fog kezdődni, először is beszélünk magunk, belül, aztán a civilekkel, az értelmiséggel, a szakszervezetekkel. Először velük kell új, közös alapokat lefektetnünk. A pártok csak azután jönnek. És itt továbbra is csak egyetlen dolgot garantálok: hogy minden olyan demokratikus ellenzéki erővel lesz beszélgetés, amely a közös célban, a kormány leváltásában érdekelt. Rajtam nem fog múlni!

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.