Miskolcon már buszmegállót is fogadhatnak örökbe

Buszmegállót fogadhatnak örökbe a miskolciak, a Legyen olyan a buszmegálló, amilyennek szeretné! szlogen szellemében a lakosok kicsinosíthatják azokat.

A megállók is a település szerves részét képezik, hasonlóan a terekhez, utcákhoz, járdákhoz, parkokhoz. Miközben észrevétlenül használjuk őket, többé válnak, mint egy várakozásra alkalmas hely. Találkozóhely, beszélgetéseink tere, és szerencsés esetben akár több esztétikai értéket is hordozhat - közölte tájékoztatójában a Miskolc Városi Közlekedési Zrt (MVK Zrt.), amely közös összefogással, megállóit felajánlva szeretné szebbé, különlegesebbé, vonzóbbá tenni ezeket a tereket, "mindennapi életünk megállóit" .

A felhívás célja az is, hogy a megállóhelyek kicsinosításával a lakosok közvetlen környezetüket is együtt tegyék szebbé, látványosabbá, különlegessebbé.

A közlekedési vállalat iskolák, civil szervezetek, utasok, lakosok, vállalkozások jelentkezését várja az autóbusz-megállóhelyek megszépítésére. A programban részt vevőknek legalább havonta egyszer környezetszépítési akciót kell szervezni a kiválasztott megállóban és környékén 2014. május 31-ig. A megálló szépítéséről a cég pontos leírást, esetleg látványtervet vár, hogy milyen módosításokra kerülne sor (például: letisztítják a megállóhelyről a falfirkákat, a megállóhely szerkezetét kékre festik, kicserélik az eltörött ülést stb.).

Az MVK Zrt. minden megállóhelyen feltünteti, hogy a megállót kik tették szebbé. A készítők emléklapot kapnak, illetve fotót az alkotásról. A kampány végén az örökbefogadott megállók versenyeznek, és a legtöbb szavazatot kapó megálló készítői miskolci városnézést nyerhetnek a közlekedési vállalat veterán buszával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.