Milliókba is kerülhet egy roma képviselő „megvásárlása”

Titokban felvett telefonbeszélgetést játszott le újságíróknak Vajda László, az Országos Roma Önkormányzat képviselője: ezzel bizonyította, hogy Farkas Flórián miniszterelnöki biztos a háttérből beavatkozik a testület működésébe. Vajda azt is problémának nevezte, hogy az ORÖ egyes képviselői „megvásárolhatók”.
Az országos önkormányzat Dohány utcai székházában prezentált hangfelvétel a közelmúltban tartott mohácsi közgyűlés előtt készült. A főszereplő: Farkas Flórián miniszterelnöki biztos, a Lungo Drom vezetője, aki megvált az ORÖ elnöki posztjától, hogy megtarthassa fideszes parlamenti mandátumát.

A felvételen a „főnöknek” titulált Farkas Flórián arra buzdított egy Sándornak nevezett férfit, hogy a közgyűlésen ne szavazzák meg a napirendi pontokat, ha pedig kell, akkor „borítsanak”. Farkas szerint a közgyűlést törvénytelenül hívták össze, „tiszta hülyét csinálnak az emberekből”, úgy bánnak velük, „mint az állatokkal”. A fideszes roma politikus állami támogatásokat helyezett kilátásba, de ehhez – jegyezte meg – ezt a feladatot még „meg kell csinálni”.

Vajda László – aki szintén a Lungo Drom képviselője, egy idő óta azonban Farkas Flórián ellenfele, és a mostani ORÖ-elnök, Hegedüs István pártját fogja – nem árulta el, hogy ki készítette a felvételt. Csak annyit mondott, hogy közgyűlési tagról van szó. (Az ORÖ több képviselője is a Sándor keresztnevet viseli.)

A hangfelvétel Vajda elmondása szerint bizonyítja, hogy Farkas Flórián „durván beleavatkozik az ORÖ belügyeibe miniszterelnöki biztosként, és pozícióját, befolyását, valamint politikai hatalmát használja fel annak érdekében, hogy az általa javasolt és megválasztott Hegedüs István elnököt mindenáron eltávolítsa tisztségéből”.

Az ORÖ körüli botrányokért kizárólag Farkas Flórián a felelős, aki így akarja elterelni a figyelmet az elnöksége idején elkövetett szabálytalanságokról és törvénytelenségekről – állította Vajda László.

A mohácsi közgyűlésen fizikai inzultus érte a Hír TV egyik munkatársát, de a bántalmazó történetesen nem Farkas Flórián hívei közül került ki. Vajda László az eset kapcsán elnézést kért, mondván, senkinek a kezét nem tudják lefogni. Farkas Flóriánnak szerinte távoznia kell a közéletből: Vajda a kormány közreműködését kérte, hogy a fideszes politikust „kivonják a forgalomból”. Az elmúlt évek pénzügyeit pedig ki kell vizsgálni, mert – tette hozzá – „senki nem akar más helyett börtönbe kerülni”.

Farkas Flórián a Lungo Drom elnökségéből is „minden indok nélkül” kizáratná azokat, akik nem őt támogatják – folytatta Vajda László, aki a módszerek között a fenyegetést és az ígérgetést (autó, szerződéskötés) említette. Kérdésünkre, hogy megvásárolhatók-e az ORÖ képviselői, Vajda így felelt: éppen az legnagyobb probléma, hogy vannak megvásárolható roma politikusok. Az arányokat illetően nem bocsátkozott becslésekbe, de érzékeltette, hogy nem csupán egy-két ORÖ-s képviselőre gondol. Ami a „tarifát” illeti, Vajda László szerint „több millió forintról is lehet hallani”.

Szerettük volna megszólaltatni Farkas Flóriánt is, de ezúttal sem sikerült elérnünk.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.