Mi köze a miniszternek a furcsán eltűnt cégekhez?

Rengeteg, azóta gyanús körülmények között eltűnt cég alapításban vett részt ügyvédként Seszták Miklós – számol be az Index. A lap szerint a társaságok elsöprő többségét azóta felszámoltatta a bíróság, de a jelenlegi fejlesztési miniszter ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem nyilatkozik.

A 2000-es évek elején rövid idő alatt több száz betéti társaságot alapítottak azonos mintára Kisvárdán. A főleg orosz és ukrán állampolgárok részére, teljesen egyforma tevékenységi körre létrehozott cégek abban is hasonlítottak, hogy mindegyik szerződést Seszták Miklós készítette el, ő ellenjegyezte azokat és ő látta el a vállalkozások jogi képviseletét. A cégek többségét három címre jegyezték be, az egyik, Litki út 18. szám alatti családi házban például több mint ötszáz bt. működött - papíron legalábbis.

2005 után viszont tömegesen indultak a felszámolások e vállalkozások ellen. Köztartozások felhalmozása, vagy a mérlegek leadásának elmulasztása volt a leggyakoribb indok, azzal együtt, hogy a hivatalos iratok is kézbesíthetetlenek voltak ezeken a címeken.

Érdekes kérdés, hogy mit találtak annyira vonzónak Kisvárdában a cégalapításhoz az orosz és ukrán állampolgárok. Nos, valószínűleg semmit, feltehetően ők csak a nevüket adták magyar megbízóik üzleteihez. Egy, Sesztáknak tolmácsként is segédkező asszony (aki a külföldi tulajdonosok kézbesítési megbízottjaként is tevékenykedett) 2005-ben a Népszabadságnak nyilatkozva tagadta, hogy áfa-visszaigénylésekre kellett volna a rengeteg cég, szerinte inkább direkt értékesítéssel foglalkozó hálózatot hozott létre a tulajdonosi kör. Később sokan rájöttek, hogy mégsem akarják csinálni - magyarázta a vállalkozások elpárolgását.

A tömeges székhelyként szolgáló egyik házban működött a tavalyi évig a Fidesz kisvárdai irodája is.

Az Index megkereste Sesztákot a Nemzeti fejlesztési Minisztérium sajtóosztályán keresztül, ám onnan azt a választ kapták: bár a miniszter az országgyűlési összeférhetetlenségi szabvályok miatt szünetelteti ügyvédi tevékenységét, a cégfelszámolási ügyekről az ügyvédi titoktartás kötelmei miatt nem adhat tájékoztatást.

Seszták Miklós az előző ciklusban azzal került a hírekbe, hogy a parlament gazdasági bizottságának tagjaként olyan cég felügyelőbizottsági tagja volt, amely milliárdokat nyert el egy uniós informatikai fejleszési pályázaton (e pályázat nyertesei között is felbukkantak azonos időben, azonos székhellyel, azonos tevékenységgel bejegyzett társaságok). A KDNP-s politikus akkor azt mondta, hogy nem lobbizott a cég érdekében, egyébként is kilépett már a felügyelőbizottságból, csak a cégadatbázisban elmaradt a változás átvezetése.

Felszólította lemondásra Seszták Miklóst az fejlemények miatt Szelényi Zsuzsanna, az Együtt-PM Szövetség elnökségi tagja mai sajtótájékoztatóján. Mint megjegyezte a miniszter nyilvánosságra került viselt dolgai kísértetiesen hasonlítanak a korábbi Fidesz kormány által "életre hívott" Kaya Ibrahim ügyekre. Olyan fantom cégeket hozott létre, amelyek adót és egyéb járulékokat nem fizettek, s ezzel komoly kárt okoztak a magyar államnak. Seszták Miklós hiteltelen és etikátlan szereplője a közéletnek – tette hozzá. 

Mindez Orbán Viktor miniszterelnök felelősségét is felveti, hiszen Seszták Miklós olyan minisztérium élére nevezte ki, amely sok 100 milliárd forint forrás elosztásáért felel. Szelényi Zsuzsanna kitért, hogy Polt Péter legfőbb ügyész is felszólítják a vizsgálja ki az említett cégalapításokat, azok hátterét.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium minderre úgy reagált csütörtök este: visszautasítják az Index "Seszták Miklóst támadó, nyilvánvalóan lejárató célzatú cikkében foglalt, rosszindulatú állításait".
"A miniszter május óta szüneteltetett ügyvédi tevékenységével kapcsolatban tiszteletben tartja a jogszabályi és szakmaetikai elvárásokat, így az ügyvédi titokra vonatkozó követelményeket is. A minisztérium csak annyiban kommentálja a hírportál információira hivatkozó pártnyilatkozatokat, hogy a megszólalók sikertelenül próbálnak fogást találni az új kormánytagon" - áll a közleményben. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.