Mennyit gyarapodik egy magyar miniszter?

Mennyit hoz a konyhára, ha az ember gyereke pár évig egy miniszteri bársonyszékben ül? Ennek eredt a nyomába a vs.hu, és kiderítette: lehet akár pár tízmillióval is gazdagodni, meg szinte semmit sem gyarapodni. A miniszteri fizetés amúgy bruttó 1,1 millió havonta.
Összességében jól jött ki az elmúlt öt évből pénzügyileg Hende Csaba nemrégiben leköszönt honvédelmi miniszter a vs.hu írása szerint. Míg 2010-ben 13,3 milliója volt, mostanra a megtakarítása csaknem 35,9 millióra gyarapodott, bár közben eladta egy II. kerületi, 220 négyzetméteres házban meglévő egynyolcad tulajdonrészét. A tavalyi válása után viszont a birtokába került egy velemi negyven négyzetméteres ház, s az övé maradt a szombathelyi 130 négyzetméteres lakóháza.

Ugyancsak gyarapodott a mindössze feleennyi időt fejlesztési miniszterként dolgozó Németh Lászlóné vagyona, aki 21,5 millió plusszal hagyta el a posztját. Ő különben nem volt képviselő, így neki Hendénél 232 ezer forinttal kevesebb volt a havi jövedelme.

Némethné minisztersége alatt eladta a 2000-es Toyota Yarisát és a félig a tulajdonában lévő VI. kerületi 78 négyzetméteres ingatlanát. Önkéntes magánnyugdíjpénztári számlájának egyenlege 5,4 millió forinttal, megtakarítása pedig 4,5 ezer euróval lett nagyobb. A másodmagával takarékbetétben tartott 3,6 millió forintja viszont már nincs meg, de másik, szintén másodmagával tulajdonolt bankszámláján 7,2 millióval lett több a két és fél évvel korábbi 480 ezer forinthoz képest.

Minisztersége alatt Némethné felszámolta svájci frankban felvett hitelét, ami 39 ezer euró volt 2012 végén. Egy félig a saját tulajdonában álló hitelkártyán volt viszont húszezer forint tartozása.

Martonyi János négy évig volt külügyminiszter. Kormánytagságának 2010-ben vagyonosan futott neki, hiszen öt ház és üdülő, jelentős megtakarítás, szőnyeg, bútor, festmény, ezüst és porcelán szerepelt a vagyonnyilatkozatában. Azután tárcavezetősége idején átrendezte, egyben növelte a megtakarításait, s a ciklus végére 12,2 millió forinttal lett több a pénze.

Emellett vett az öt, ötven százalékban tulajdonolt ingatlana mellé felesben egy hatodikat is: egy 113 négyzetméteres V. kerületi lakást. Egy XII. kerületi lakásban viszont a feles tulajdonrésze egyötödre csökkent, valamint eladta Opel Astráját is, így már csak egy Audi A6-osnak a felét birtokolja.

Martonyi nem volt parlamenti képviselő, de 2010-ben még nagyjából egy képviselői fizetésnyit, 230 ezer forintot keresett egyetemi tanárként a Szegedi Tudományegyetemen, de ez az állása 2014-ben már nem volt meg. A gazdasági társaságban való részesedése is csökkent, ugyanis a ciklus elején még a CIG Közép-Európai Biztosító Zrt. részvényeinek két százalékát birtokolta, ami másfél százalékra apadt.

Matolcsy György volt gazdasági miniszter viszont nem túl tehetős. A legkorábbi hozzáférhető vagyonnyilatkozata 2012-ben született, amely szerint tárcavezetősége idején egy 28 négyzetméteres csopaki társasüdülő kizárólagos tulajdonosa lett, aminek korábban a felét birtokolta.

Miniszteri és képviselői fizetése mellett a Heti Válaszban írt publikációi után is kapott javadalmazást Matolcsy, ami a minisztersége alatt megduplázódott, így 2013 elejére havonta százezer forintot keresett ezzel. Bankban tárolt pénze 3,8 millióval csökkent, készpénzben viszont ötszázezer forinttal nőtt a vagyona. Összességében 3,3 milliós mínusszal távozott.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter és miniszterelnök-helyettes, majd a harmadik Orbán-kormány idején külgazdasági és külügyminiszter ugyancsak írt a Heti Válasznak. Ő 25 ezer forintot kapott ezért havonta. Emellett – miniszteri és képviselői fizetése mellett – volt más bevétele is, ugyanis az ELTE-n tanított, s ezért 338 600 forintot kapott havonta. De amikor 2015-ben lemondott, hogy ő lehessen az Európai Bizottság magyar tagja, már nem volt meg ez az állása.

Megtakarítása Navracsicsnak sem 2010-ben, sem 2015-ben nem volt, a tartozásait ugyanakkor ki tudta egyenlíteni. Az első vagyonnyilatkozata szerint magánszemélynek és banknak összesen csaknem 18 millió forinttal tartozott, ebből tízmilliót letudott a valamivel több, mint öt év alatt, és már csak 7,8 milliós adóssága maradt. A vagyona ezen kívül nem változott: maradt a felerészben tulajdonolt 138 négyzetméteres háza, valamint a csaknem tízéves Renault-ja is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.