Megszólal Kukla Krisztián, a Modem igazgatója

Sietősen elhibázottnak, indoklását pedig különösen kétségesnek tartom - ezt mondta Kukla Krisztián, a debreceni Modem igazgatója arról a szándéknyilatkozatról, amelyet tegnap fogadott el a cívisváros közgyűlése Kósa Lajos polgármester előterjesztésére.

Mint beszámoltunk róla: a javaslat szerint az országos hírű galériát működtető céget megszüntetik, magát az intézményt pedig betagolják a Déri Múzeum szervezeti keretei közé.

A döntésről Kukla Krisztián ma közleményt adott ki, amelyben ez olvasható: a szándéknyilatkozatot semmiféle egyeztetés, hatásvizsgálat nem előzte meg. Hozzátette: a Modem a legjelentősebb vidéki kortárs képzőművészeti kiállítóhely, váltakozó kiállítások tereként, gazdag programkínálattal működő kulturális központ, számottevő és folyamatosan bővülő nemzetközi kapcsolatrendszerrel. Az intézmény munkájának az alapja és értelme eddig az autonómia volt. A MODEM az elmúlt három évben 27 nagyszabású kiállítást rendezett, hiánypótló hazai és fontos nemzetközi tárlatokat, amelyeknek erőteljes, szakmai és sajtóvisszhangjuk volt.

Véleménye szerint az önkormányzati szándéknyilatkozatban megfogalmazott cél, azaz a közgyűjteményi státusz, s az ehhez kapcsolható állami támogatások elérése önerőből, összevonás nélkül, más úton is lehetséges.

Kukla leszögezte: a Déri Múzeumnak csupán a számadatokat tekintve van terjedelmes kortárs és modern anyaga, a két intézmény profilja nyilvánvalóan különböző, hiszen a Déri Múzeum valóban fontos néprajzi és egyiptomi gyűjteménnyel rendelkezik, a kortárs és modern művészeti gyűjteménye azonban semmiképpen sem nevezhető kimagaslónak.

Az igazgató szerint a Modem „betagozódásával" az eltérő nézőpontok izgalma, a sokszínűség tűnne el a városi kulturális kínálatból. Fölidézte, hogy a Déri Múzeum maga is számtalan, jól ismert gonddal küzd: a 2012-es újranyitás óta nem sikerült az állandó kiállításukat megnyitni, a problematikus felújítás kérdései máig rendezetlenek, nem készült még el az irodalmi állandó gyűjtemény a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum telephelyén sem, a legújabb hírek alapján pedig a múzeum legnagyobb vonzerejű műve, a Munkácsy-trilógia sem tartható immár egyben. Érdekes adalék a szándéknyilatkozathoz, hogy az intézmény jelenlegi vezetője éppen a nonprofit kft.-szerű működést tartja mintaszerűnek. Noha számos példa akad a hasonló összevont múzeumi szerkezetre országszerte, a MODEM esetében ez egyértelmű visszalépést jelentene. Kukla kitért arra is: az indoklásban szereplő modern és kortárs múzeumi gyűjteményről egyébként semmiféle adat vagy leírás sem szerepel az intézmény honlapján.

Az igazgató szerint nem csak a szakmai, hanem a gazdasági érvek semn állják meg a helyüket. Szerinte az intézkedés gazdasági racionalitása erősen megkérdőjelezhető.

A sajtóban megjelenő néhány hírrel ellentétben a MODEM megalakulása óta egyetlen év, a 2007-es volt veszteséges, az összes többi év pozitív eredménnyel zárult. 2012-ben 5 millió 348 ezer, tavaly 18 millió 476 ezer forint volt a mérleg szerinti eredménye a MODEM Modern Debreceni Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-nek. A csökkenő önkormányzati támogatás mellett minden évben jelentős pályázati forrásokat nyert el az intézmény állami illetve európai uniós forrásokból. Emellett jogutód nélküli megszűnés esetén át kell vizsgálni az összes, a MODEM-ben jelenleg futó, vagy már lezárult, de még utánkövetési szakaszban lévő támogatási szerződést (TÁMOP, ÉAOP, NKA, HU-RO, stb.) abból a szempontból, hogy a szerződéstől való elállás milyen jogkövetkezményekkel jár (visszafizetési kötelezettség, kötbér, stb.). A MODEM gazdálkodását a néhány hete elfogadott 2013-as beszámoló alapján mintaszerűnek minősítette az önkormányzat, és Kukla szerint a megcélzott nagyobb mértékű állami támogatást a tervezett összevonás egyáltalán nem garantálja.

Az igazgató megemlítette a közelmúltban a Modemben történt képlopás ügyét, ennek kapcsán azt mondta: ez a sajnálatos eset nyilvánvalóan gyengíti a Modem érdekérvényesítő képességét, számára viszont a lopás éa tervezett lépés közötti közvetlen összefüggés azért is elképzelhetetlen, mert a rendőrségi nyomozás még folyik, az eddig lezárult vizsgálatok pedig megfelelőnek tartották a Modem vagyonbiztonsági rendszerét.

Közleménye így zárul: reméli, hogy a közeljövőben párbeszéd indulhat az érintett felek között a Modem jövőjével kapcsolatban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.