Megsértette a katasztrófavédelmet a pomázi tűzoltóparancsnok

Pert vesztett a pomázi tűzoltóparancsnok, mert megsértette a katasztrófavédelem és a hivatásos tűzoltóságok jó hírnevét. 
Személyiségi jogi pert kezdeményezett a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a Pomázi Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka ellen, mert a szervezet álláspontja szerint Leidinger István több nyilatkozatában is valótlan tényeket állított a katasztrófavédelem és a tűzoltóságok működésével kapcsolatban.

Leidinger a pomázi tűzoltóság honlapján 2012 februárjában közzétett egy nyílt levelet, amelyben például azt írta: a „hírekben szinte nincs olyan nap, amikor nem számolnának be róla, hogy egy-egy ember bent égett a házában".

Állítása szerint 2012 első két hónapjában „több tűzhalál történt az országban, mint egy-egy év alatt". Azt is állította, hogy az akkori átszervezés után „nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy borítékoljam, a Dunakanyarban emberek fognak meghalni, házak fognak leégni".

Pár hónappal később a tűzoltóparancsnok a bevezetés alatt lévő műveletirányítási rendszer kapcsán egy rádióműsorban azt hangoztatta, hogy miközben az új riasztási rendszert „még nem vezették be, a régit már megszüntették, tehát most Isten irgalmazzon annak, akinek a háza ég vagy bajba kerül, mert a fene tudja, hogy mikor fog tűzoltói segítséget kapni".

A Budapest Környéki Törvényszék helyt adott az OKF keresetének, és megállapította, hogy Leidinger 2012-es nyilatkozatai – a minden alapot nélkülöző tényállítások – sértik a katasztrófavédelem, azon belül a hivatásos tűzoltóságok jó hírnevét.

A bíróság ítéletében rámutatott arra, hogy bár a katasztrófavédelemnek mint közfeladatot ellátó szervnek a bírálatot el kell viselnie, azonban Leidingert semmi nem jogosítja fel arra, hogy egy közérdekű feladatokat ellátó szervezetről valótlan tényeket állítson.

A bíróság arra is felhívta a figyelmet: önmagában az, hogy a közügyekről bárki véleményt nyilváníthat, nem ad alapot arra, hogy a másik fél jó hírnévhez fűződő jogait valótlan tényállításokkal megsértsék.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.