Mégis nyomoznak az UD Zrt. ügyében?

Az UD Zrt. jogi képviselője szerint csúsztatott a Nemzetbiztonsági Iroda, amikor azt közölte, nincs szó arról, hogy ne folyna eljárás az UD Zrt.-vel kapcsolatban.

A Nemzetbiztonsági Iroda hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy hétfőn Futó Barnabás, az UD Zrt. jogi képviselője azt tudatta: mind a hét olyan bűncselekmény ügyében megszüntette a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), amely miatt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója tett feljelentést az UD Zrt. két vezetője és két dolgozója ellen. Futó Barnabás akkor azt közölte, hogy a hétfőn átvett határozat szerint mint a hét esetben bűncselekmény hiányában szüntette meg az eljárást az NNI.

A cég jogi képviselőjének közleménye szerint a 10 hónapos nyomozás során sem az UD Zrt., sem konkrét személyek ellen büntetőeljárás nem indult és jelenleg sem folyik. "Nem felel meg a valóságnak az egyes médiumok által tett azon híresztelés, hogy az UD Zrt.-vel szemben még több bűncselekmény miatt nyomozást fognak indítani" - közölte az ügyvéd.

A Nemzetbiztonsági Iroda hétfői közleménye, amelyben Futó Barnabás szavaira reagálnak, azt tartalmazza: "nincs szó arról, hogy az UD Zrt.-vel kapcsolatban ne folyna eljárás".

"Az NBH főigazgatója ismeretlen tettes ellen államtitoksértés miatt tett feljelentése alapján két személyt gyanúsítottként hallgattak ki egy ügyben, amelynek vélhetően felbujtója is van" - írta közleményében a Nemzetbiztonsági Iroda. Hozzátették: "ugyancsak az UD Zrt.-hez kötődő személyekhez kapcsolódik az az ügy, hogy e nyomozó cég számítógépéről - a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala adatbázisából - vélhetően jogosulatlanul igen nagy tömegű adatot hívtak le".

"Továbbra is szó van más, az UD Zrt. érintett személyeihez kapcsolódó cselekményekről, így például haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetve kettős felhasználású termékkel kapcsolatban elkövetett visszaélésről is" - írták.

Megjegyezték: az UD Zrt. jogi képviselőjének nyilatkozata az általa hétfőn kézhez vett megszüntető határozatra hivatkozik, "ám ilyet eddig az NBH főigazgatójának nem kézbesítettek". Az NBH főigazgatója, amint megkapja a nyomozásmegszüntetésről szóló határozatot, dönt arról, hogy megpanaszolja-e azt.

Minderre kedden Futó Barnabás az MTI-nek úgy reagált, hogy a Nemzetbiztonsági Iroda "csúsztat", amikor azt közli: nincs szó arról, hogy ne folyna eljárás az UD Zrt.-vel kapcsolatban. A cég jogi képviselője elmondta: az NNI-nek a nyomozás megszüntetéséről szóló határozatának utolsó pontjában az olvasható, hogy több, a nyomozás során feltárt bűncselekmény gyanújával kapcsolatban keletkezett iratot az illetékes hatóságokhoz küldenek, bizonyos esetekben pedig az NNI folytat nyomozást. Futó Barnabás álláspontja szerint ennek közlésekor az NNI sem az UD Zrt., sem munkatársai nevét nem említi.

A nyomozást megszüntető határozat csupán azt állapítja meg, hogy a nyomozás során vizsgált egyéb bűncselekmények gyanújával kapcsolatban keletkezett iratokat az illetékes hatóságokhoz küldik meg. Hogy ezen ügyekben lesz-e gyanúsított és azok kik lesznek, azt majd a későbbi nyomozás dönti el - erősítette meg az ügyvéd azt, amit már hétfőn is közölt.

Az adatgyűjtési ügy tavaly szeptemberben került nyilvánosságra, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda szeptember 10-én a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának feljelentése alapján házkutatást tartott az UD Zrt.-nél és a cég vezetőinek lakásán. A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése, államtitoksértés és számítógépes rendszer feltörése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Ezekben - Futó Barnabás múlt csütörtöki közlése szerint - bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást.

Az NNI június 9-én közölte, hogy a nyomozás során viszont több olyan bizonyítékot találtak a nyomozók, melyek megalapozták a visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel bűntette, befolyással üzérkedés, többrendbeli hivatali visszaélés, visszaélés személyes adattal bűncselekmények gyanúját. Az összesen öt különböző nyomozást a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészségek és a NNI folytatják.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke szeptember 12-én sajtótájékoztatón jelentette be: a legfőbb ügyésztől és az NNI-től is soron kívüli vizsgálatot kér, mert a birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt visszalépett elnökjelöltje - érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. A Fővárosi Főügyészség szeptember 18-án elutasította az MDF elnökének feljelentését.

A legfőbb ügyész a közelmúltban e hangfelvételhez kapcsolódóan kérte Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség hivatalosan nem közölte, hogy ezt milyen bűncselekmény gyanúja miatt kérte, az MTI azonban úgy tudja, hogy a két politikus - a legfőbb ügyész házelnökhöz intézett levele szerint - megalapozottan gyanúsítható személyes adattal való visszaélés vétségével, valamint kényszerítés bűntettével.
Az ügyben a rendőrség és az ügyészség is nyomozást folytat; a több szálon futó nyomozások során eddig egyedül az ügyészség gyanúsított meg egy embert, Szilvásy György volt titokminisztert hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett, különleges személyes adattal való visszaéléssel.

Az adatgyűjtési ügy kapcsán korábban a nemzetbiztonsági kabinet is ülést tartott. Szilvásy akkori közleménye szerint egy "titkos hálózat működtetői megkísérelték a behatolást az elektronikus kormányzati gerinchálóhoz kapcsolódó egyes kormányzati szervek információs rendszerébe, veszélyeztetve ezzel e szervek törvényes és biztonságos működését".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.