Megint áldozatott szedett itthon a H1N1 vírus

38 éves férfi halálát okozta a vírus. A tisztiorvosi szolgálat szerint hamar újinfluenza-járvány lesz itthon.

Újinfluenza-fertőzés okozta egy 38 éves férfi halálát, ő a H1N1 vírus ez évi első áldozata Magyarországon – jelentette be Csohán Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) osztályvezető főorvosa.

A férfi, aki az év első hetében vesztette életét, úgynevezett rizikócsoportba tartozott, kórosan elhízott volt. Nem kapott védőoltást és viszonylag későn fordult orvoshoz, a kórházba kerülését követően néhány napon belül meghalt – mondta Csohán Ágnes a sajtótájékoztatón.

Paller Judit országos tiszti főorvos úgy fogalmazott: felgyorsultak az események, nagyon hamar a H1N1 vírus járványméretű jelenlétről számolhatnak be Magyarországon.

Tavaly 110 áldozatot szedett itthon a vírus.

Az ÁNTSZ közleménye szerint az elmúlt év utolsó hetéhez képest megkétszereződött az influenzaszerű megbetegedések száma hazánkban - az első héten mintegy 12 600 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Az ország szinte egész területén emelkedett az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma, ez alól csak Csongrád megye kivétel - itt csökkent az esetszám. A betegek csaknem fele 15-34 éves fiatal felnőtt és mintegy 29 százaléka középkorú. Az adatok azt mutatják, hogy a gyermekek és a 60 év feletti lakosság körében 11-12 százalékos arányban fordul elő a fertőzés.

Az első naptári héten a kórházi felvételek száma több mint kétszeresére emelkedett: influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt 40 embert ápoltak, illetve ápolnak kórházban. A legtöbben (42,5 százalék) 15-64 évesek, 35 százalékuk gyermek, 22,5 százalékuk pedig 65 év feletti.

Nyolc új beteg részesült intenzív ellátásban és 7 főnél vált szükségessé gépi lélegeztetés. Valamennyi intenzív ellátást igénylő beteg felnőtt volt. Az első héten egy influenza A (H1N1)2009 fertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetről értesült az ÁNTSZ. A 38 éves férfi, az influenza szempontjából fokozottan veszélyeztetettek csoportjába tartozott, influenza elleni védőoltásban azonban nem részesült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.