Megmutatják magukat: utcára vonulnak a fogyatékossággal élők

Immár második alkalommal hívják a szervezők vasárnap délután az utcára a fogyatékossággal élőket – a mozgásukban, a látásukban, a hallásukban, a beszédükben vagy a mentálisan akadályozott embereket –, valamint a velük szimpatizálókat a Rehab Critical Mass felvonulásra. Az esemény célja, hogy közösen megünnepeljék azt, hogy „mindenki képes, csak másként”, és egyúttal felhívják a figyelmet a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztésére, azokra a súlyos problémákra és hiányosságokra, melyek haladéktalan megoldást igényelnek.

Május 17-én vasárnap 14 órakor gyülekeznek a résztvevők a Clark Ádám téren, ahonnan 15 órakor a Lánchídon át vonulnak az Erzsébet térre. A helyszíneken koncertek, kulturális és családi programok várják őket. A rendezvényen a Nyitottak vagyunk kezdeményezéssel idén először nemzetközi cégek és magyar vállalkozások is részt vesznek. Részletes információ a rendezvény Facebook-oldalán.

A Rehab Critical Mass „alulról”, az érintettektől induló civil önszerveződés, melynek célja – többek között –, hogy a jelenlegi elaprózott egyéni küzdelmek helyett létrehozza a szolidaritáson alapuló közösséget, amelyhez az „ép”-nek nevezett társadalom tagjai szövetségesként csatlakozhatnak. Ez hatékonyan segítheti a döntéshozókat – az érintettek bevonásával – egy motiváló környezet kialakítására, a társadalmi elfogadottság erősítésére.

Tavaly mintegy háromezren ünnepeltek, és vonultak végig vidáman a belváros utcáin. Még soha ilyen sok és sokféle fogyatékossággal élő ember nem mutatkozott egyszerre köztéren. Sikerült felhívni a figyelmet a társadalmi kirekesztettségükre, illetve elindult egy párbeszéd az érintett személyek, azok érdekvédelmi szervezetei és a szakma bevonásával. 

A 2. Rehab Critical Mass felvonulásra – amelyre a szervezők most 5000 embert várnak – 2015. május 17-én vasárnap 14 órakor gyülekeznek a résztvevők a Clark Ádám téren, majd 15 órakor innen indulnak közösen az Erzsébet térre, ahol további kulturális programokkal várják őket. Fellép – többek között – a Republic, Tilla, Pál Dénes, Söndörgő, Gentry Sultan, Rutkai Bori, Beck Zoli/30Y, Hősök, Eszterlánc, Horváth Kristóf „Színész Bob”, Tunyogi Imre, Nemadomfel és sokan mások.

A fogyatékossággal élők és az ép emberek egyaránt tehetségesek valamiben. Fedezzük fel a másikban azokat az értékeket, amelyek csak rá jellemzőek – a gyengén látók hallása például sokkal kifinomultabb –, így személyesen is megtapasztalhatjuk a felvonulás üzenetét: „Mindenki képes, de másképp”. A Rehab Critical Mass mozgalom a fogyatékossággal élő embereket integrálni szeretné a társadalomba, és nem kiemelni onnan.

A kezdeményezéssel pedig idén először nemzetközi cégek és magyar vállalkozások is részt vesznek a felvonuláson: ott lesz többek között a Prezi, az espell, a Google, az Auchan, a BP, az IBM, és csatlakozásra biztatnak más nyitott cégeket is, hogy együtt ünnepeljék, és hívják fel arra a figyelmet, hogy „Mindenki képes, csak másként”. Ezzel inspirálni szeretnének másokat is.

A rendezvény idejére a szervezők biztosítanak pihenésre szolgáló védett sátrakat, akadálymentes parkolási lehetőséget, illemhelyeket, valamint kísérést is. Az esemény fizikailag és kommunikációjában is akadálymentes, gyermek- és családbarát. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.