A fiatal férfi beszéde nehezen érthető. Születésekor agyvérzést kapott, így már ahhoz is, hogy megformálhassa a szavakat, a mellkasa és a nyaka összes izmára szüksége van. Mivel kevesen értik, hogy mit mond, gyakran az egyik barátja, egy fiatal lány „tolmácsol” neki. Csabát nem zavarja, hogy segítségre szorul.
Amúgy fáradhatatlan. Nemrég érkezett haza valahonnan Budáról a kilencedik kerületi, Haller utcai lakásába. Ahhoz, hogy ezt az utat megjárja, a kerekes székével végig kellett gurulnia a Mester utca másik végéig, a körútig, ahol a város szinte egyetlen akadálymentes villamosa közlekedik. Odáig viszont sok magas járdaszegély, útpadka van, amin nem egyszerű átjutni. Mégsem panaszkodik, inkább lelkesen meséli, hogy napról napra többen szervezik a Rehab Critical Masst.
|
Főszereplő a háttérben. A három és féléves Gergő már most sokat segít az alig látó szüleinek
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Emiatt a gyűléseik is gyakoribbá váltak. Reméli, hogy legalább ezren eljönnek a rendezvényre, nemcsak a fogyatékossággal élők, hanem egészséges civilek is. Csaba szerint, aki vasárnap eljön közéjük a „kritikus tömegbe”, talán megérti, hogy a fogyatékossággal élők olyan világon szeretnének élni, ahol az „erősebb” figyel a „gyengébbre”. Persze ő is erős: súlyzózik, naponta tornázik, pedig egyedül még a fogát sem tudja megmosni, keze nem engedelmeskedik a finom mozdulatoknak. A mosakodáshoz, az evéshez is segítségre van szüksége. Naponta kétszer két órára jön hozzá a személyi segítő. Némi iróniával mondja, hogy egy tisztességes mozgássérült csak munkaidőben lehet mozgássérült, mert mindent, ami azon túl van, magának kell valahogy megoldania.
A napi gondozás mellett még szüksége lenne a fejlesztő tornára, ám Magyarországon az állam csak egyféle támogatást biztosít a rászorulóknak. A torna – ami javíthatná mozgását, illetve amivel megnyújtható lenne az az idő, amelyben, ha segítséggel is, de mégis önállóan, a saját otthonában élhet – számára elérhetetlen.
„A mi dolgunk megmondani, hogy mire van szükségünk. Segíteni szeretnénk a társadalomnak, a hétköznapi embernek megérteni, átérezni, hogy mi is, akik fogyatékkal élünk, szerves részei vagyunk a társadalomnak” – mondja. Hozzáteszi: pontosan tudja, ha őt valaki meglátja, meghallja, olyan helyzetbe kerül, hogy reagálnia kell valahogy. Elfordulhat és háríthat, vagy megállhat és elgondolkodhat. De a találkozás mindenképpen változtat majd azon az emberen, aki összeakadt vele. Nem lehet ez másként a „kritikus tömeg” és a döntéshozók esetében sem.
 |
A kisfiú mutatja azt is, hogy hányat kell lépni, de az édesanyja szerint látók világához való állandó alkalmazkodásba nagyon bele lehet fáradni
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
A vasárnapi demonstráció legfiatalabb aktivistája, alighanem a három és fél éves Gergő lesz. Ő kiválóan lát, hall és fut. Az alig látó szüleit kíséri majd a rendezvényre. Már most sokat segít nekik: profi módon kezeli a számítógépet, néhány hete pedig a számokat is fölismeri, így ő nyomja meg a liftgombot, s mondja hangosan, melyik autóbusz érkezik a megállóba. Mutatja édesanyjának, Kingának, hogy pontosan hol van a lépcső, és azt is megmondja, hányat kell lépni a célig.
Kinga szerint nem egyszerű nem látóként kisgyereket nevelni. Fia ugyan nagyon okos kisfiú, de megszületése óta állandó a félelme: mit vesz a kezébe, mit kóstol meg vagy éppen mit csinál, ha csöndben van. A bekerített játszótéren, ha elengedi a kezét, csak a játékmotor hangjából tudja, merre jár. Az is előfordult már, hogy ijedtében más gyerekét kapta fel.
Kinga szerint a látók világához való állandó alkalmazkodásba nagyon bele lehet fáradni. Szüntelen kérdezni kellene, mert a látók leginkább vizuálisan kommunikálnak a környezetükkel. Még az óvodában is: noha nagyon figyelmesek, de a közösségi élettel, a szülői teendőkkel kapcsolatos üzeneteket szinte csak a faliújságra írják ki. Ám az számukra láthatatlan. Ahogy ők is szinte láthatatlanok. Nem érik el a kritikus tömeget.
