Elköltötték már az orvosi béremelésre szánt chipsadót

Már elköltötték a chipsadót, a bérekre jelenleg 15 milliárd van a költségvetésben. A többit a bizonytalan reformintézkedésekből, a gyógyításra rendelkezésre álló költségekből venné el a gazdasági kormányzat.

Bár még kedden is arról beszéltek, hogy az orvosi béreket a chipsadóból emelik, ezt nem teheti a kormány, mert a pénzt már elköltötte a költségvetésben – adja hírül a Napi Gazdaság a Portfolio online portálra hivatkozva. A cikkből az kiderült, hogy kormány a költségvetésben korábban elrejtett 15 milliárdot a béralkura. A béremelésnek ez az egyik fedezete, és az összeget az Egészségbiztosítási Alap idei költségvetésében különítették el. 

A további költségeket a már ingoványosabb reformintézkedésekből szeretné kigazdálkodni az NGM. A gazdasági tárca azzal számol, hogy az egészségügyi ellátórendszer átalakításából csak az idén 15,55 milliárd forintos megtakarítás jön össze – magyarán ennyivel csökkennének a gyógyításban a működési költségek –, így az a bérekre csoportosítható át. 

Ugyanakkor ez a tétel jelentős bizonytalanságot jelent, hisz a bérek kifizetésére már akkor megszületett az ígéret, amikor a reform-átalakítások megtakarításainak mértékét csak tervezték. Az NGM vörös farkat is ragasztott a közleményére, mondván a chipsadó az Egészségbiztosítási Alapba folyik be, "így közvetett módon szolgálja a többletkiadások, jelen esetben a béremelés fedezetét" – állítja a Napi Gazdaság

A Népszabadság többször is jelezte: a költségvetésben nincs konkrét forrása az orvosok és ápolók béremelésének. Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár ugyan rendre a népegészségügyi termékadóra, a rendszerátalakítással megtakarítható összegre, valamint uniós pénzekre hivatkozott.

Sőt, a béremlés kormányszóvivői bejelentésekor is a chipsadót nevezte meg, mint a béremelés egyik forrását. 

Vagy nem beszélnek egymással sem a kormánytagok, vagy már maguk sem igazodnak ki a költségvetésben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.