Még nincs béke az egészségügyben

Közösen darálják majd le az államtitkári iratmegsemmisítőn a rezidensek által gyűjtött felmondónyilatkozatokat – legalábbis ezt reméli Szócska Miklós államtitkár, aki kedden jelentette be, kik és mekkora béremelésre számíthatnak az egészségügyben. Az orvosi érdekképviselők a kormányzat ajánlatára szerdán reagálnak. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a kormányzati bejelentés „feszültségterhes”.

Az orvosok 350 ezer forint bruttó – ügyeletek nélküli – alapbérig 65 623 forintos béremelésre számíthatnak. E felett tízezer forintonként ötezerrel csökken az emelés, és akik négyszázötvenezernél többet keresnek, egységesen tízezer forintot kapnak.

A nem orvos egyéb diplomás szakembereknek (fizikusok, vegyészek, kémikusok, biológusok) egységesen bruttó 31 435 forint jut. (E csoport javára csökkent az eredetileg bruttó 70 ezer forintos béremelés 65 623 forintra.) A szakdolgozók új bértáblára és tizenöt-húszezer forintos emelésre számíthatnak – derült ki Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár keddi tájékoztatóján. Azt is egyértelművé tette, hogy a háziorvosok idén nem számíthatnak béremelésre, mert szerinte az alapellátásban eddig több, a praxisok működtetésének feltételeit javító intézkedés történt. A béremelés ára, hogy az ügyeleti díjakat a kormány határozatlan időre, törvényben befagyasztja. Így a túlmunkával kapcsolatos pótlékot nem az új, emelt, hanem a 2011-ben érvényes alapbér alapján számfejtik.

A politikus megerősítette a Népszabadság keddi cikkének több részletét, ám azt vitatta, hogy ne lenne meg biztosan a forrás a kormányzati ígéretre. Arról pedig, hogy miként folytatódik az egészségügyi bérek rendezése, mi lesz a következő lépcső, annyit mondott: erről tárgyalásokat folytatnak a Nemzetgazdasági Minisztériummal.

Azok, akik fizetésemelést kapnak, legkorábban nyáron juthatnak a magasabb összeghez, mert a kifizetéséhez törvénymódosításra van szükség. A mostani intézkedés mintegy 86 ezer embert érint: a járó- és fekvőbeteg-ellátásban dolgozó 16 520 orvost, további 67 968 szakdolgozót és 1386 nem orvos diplomást.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke feltételekkel tudja elfogadni a béremelésről szóló kormánydöntést. Mint mondta: ha belátható időn belül – még idén, legkésőbb jövő év elején – nem követi újabb két hasonló mértékű fizetésemelés, akkor a mostani nem fogja megakadályozni az orvosokat, hogy felszálljanak repülőre. Szerinte a kormány nem mondhat le a háziorvosok jövedelemrendezéséről sem. De számára az is elfogadhatatlan, ha a kormány az ügyeleti díjak befagyasztását nem rövid határidejűnek szánja.

Szócska Miklós szavaira figyel Giró-Szász András kormányszóvivő és Réthelyi Miklós erőforrás miniszter
Szócska Miklós szavaira figyel Giró-Szász András kormányszóvivő és Réthelyi Miklós erőforrás miniszter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.