A bejelentést gyorsan tettek követték, mert az „új miniszter vezetői értekezleten elhangzott szóbeli közlése alapján a pénteki munkaidő vége 14 óráról 16.30-ra módosul” – írta a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek múlt héten küldött névtelen elektronikus levelében egy érintett közszolga. Hozzátette: a „szóbeszéd szerint a többi napon is lesz változás, 16.30 helyett 17.30 vagy akár 18.30”. Még hozzátette azt is: „jelenléti ívet természetesen a törvényes időről kell aláírnunk”.

A helyzet korántsem ennyire rossz – tudtuk meg szakszervezeti forrásoktól. Született ugyanis egy államtitkári utasítás, amely szerint a külügyi tárca minden szervezeti egységénél biztosítani kell, hogy reggel fél nyolctól este fél hétig dolgozzék néhány ember. Ez azt jelenti, hogy főosztályonként legalább ketten a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben meghatározott általános munkaidő előtt fél órával jelenjenek meg, ketten pedig maradjanak két órával tovább. Cserében a reggeli „műszak” korábban mehet el, a „délutánosok” pedig később kezdhetnek. Az államigazgatás más területeink ugyanezt hallgatólagosan – és kedvezmények nélkül – mindenkitől elvárják.

Szijjártó Péter sajtótájékoztatót tart Szigetváry Zsolt / MTI

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szerint a külügyi utasítás nagyjából rendben van, mert kormánytisztviselő esetében a munkaidő-beosztást az általános szabályoktól eltérően is megállapíthatják. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy alapvető fontosságú a családok védelme, így az is, hogy kisgyermekes anyákat ne dolgoztassanak este fél hétig. Tehát amennyiben az érintettek szabadon dönthetnek arról, hogy milyen munkarendet választanak – és átlagosan heti negyven óránál nem kell többet dolgozniuk –, szerinte ez a megoldás nem kifogásolható.

Arra a felvetésünkre, hogy más államigazgatási szerveknél is követelmény, hogy a közszolgák a törvényesnél korábbi időpontban kezdjék meg a munkát, és tovább maradjanak, kijelentette: ha így van, azt díjazni kellene, mert senki ne várjon el az alkalmazottaktól rendszerszerűen ingyen túlórát. Az egyértelműen jogellenes – tette hozzá –, és éppen az állami szerveknek kellene ügyelniük arra, hogy a hatályos törvényeket betartsák. Nem vitatta ugyanakkor, hogy a munkavállalók kiszolgáltatott helyzetben vannak, és gyakran készek „önként” túlmunkát vállalni.

A főtitkár jelezte, hogy sokszor rendszerszintű problémáról van szó: az adott feladatok ellátásához, a jogszabályokban megállapított ügyintézési határidőkhöz képest nincs elég ember. Ebben az esetben a törvényes munkaidő kevés lehet, de a túlmunkát nem szívesen fizetik ki, a létszámhiány miatt pedig azt szabadidővel sem tudják megváltani. Ha tényleg újabb leépítésekben gondolkodnak – fogalmazott –, ebből az ördögi körből nemigen lehet kikerülni. Hozzátette: a vezetők esetében más a helyzet, mert rájuk eltérő szabályok vonatkoznak, tehát a magasabb jövedelemért cserében addig kell dolgozniuk, amíg a feladataikkal nem végeztek.

A dolgozó beleegyezésével a munkaidőre vonatkozó általános szabályoktól el lehet térni – ezt állítják munkajogban járatos szakemberek is. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a külügyesek tulajdonképpen jól járnak, hiszen másutt hallgatólagosan anélkül várnak el túlmunkát, hogy azt szabadnapokkal vagy pénzzel ellentételeznék. A dolgozó persze nincs eleve vesztes helyzetben – tették hozzá –, mert előfordult, hogy valaki azért fordult bírósághoz, mert annyi aktát kapott, amennyivel a törvényes munkaidő alatt nem tudott megbirkózni, és pert nyert. Arra a kérdésünkre azonban, hogy ő még ma is állami alkalmazott-e, nem kaptunk választ.

Bírósági források szerint a kifizetetlen túlmunka ellenértékét leginkább azok követelik, akiket már elbocsátottak. Ebben az esetben az elévülési határidő három év, és ha valaki bizonyítani tudja például azt, hogy a közszolgálati jogviszonyának megszüntetése előtt a törvényes munkaidőnél – ami átlagosan heti negyven óra lehet – rendszeresen többet kellett dolgoznia, jó eséllyel hozzájuthat az elmaradt járandóságaihoz. Akinek viszont még megvan az állása – ismerték el –, vélhetően nem próbálkozik az érdekérvényesítésnek ezzel a sajátos eszközével.