„Maffiakormányzati gazemberséget” kiáltottak Debrecenben

„Vigyázat! Itt (maffia)kormányzati gazemberség folyik! Tisztességes embereknek a belépés nem ajánlott!". Ezt a plakátot ragasztotta ki a DK városi elnöke a debreceni Déri Múzeum bejáratára.

Biztonsági őrök távolították el azt a plakátot, amelyet Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) debreceni elnöke, önkormányzati képviselő helyezett el ma a debreceni Déri Múzeum bejáratán, így tiltakozva az ellen, hogy az Orbán-kormány - mint mondta - „sunyi és sanda eszközökkel” avatkozik bele a Golgota című Munkácsy-mű sorsába.

Mint beszámoltunk róla, az állam egy adásvételi vita közepén elszánta magát arra, hogy védetté nyilváníttassa Munkácsy Mihály Debrecenben található Krisztus-trilógiájának a jelenleg Pákh Imre tulajdonában lévő darabját, a Golgotát.

Ha önmagában indokolt lehet is a döntés, az időzítése felvethet bizonyos kérdéseket. Pákh örül, hogy a magyar állam odafigyel a festmény sorsára, de az öröme akkor volna teljes, ha az állam betartaná a két évvel ezelőtti megállapodást, amelyet a Miniszterelnökségen két akkori illetékese is kézfogásával pecsételt meg. Ez kilencmillió dolláros vételárról szólt. A jegybank azonban hatmillió dollárt ajánl a műért, a tulajdonos kilencmillió dollárt kér, mert van jobb ajánlata külföldről.  

Pákh korábban telefonon azt mondta, a Golgota levédésével és az országból való kiutasítással megzsarolták már, mielőtt az MNB-vel tárgyalni kezdett volna a kép megvásárlásról. 

Varga Zoltán, a DK debreceni képviselője a Munkácsy-trilógiának helyet adó debreceni Déri Múzeumra ma a sajtó jelenlétében egy plakátot ragasztott ki, amelyen ez volt olvasható: „Vigyázat! Itt (maffia)kormányzati gazemberség folyik! Tisztességes embereknek a belépés nem ajánlott!.”

A politikus tudósítónknak azt mondta, így kívánt tiltakozni az ellen, hogy Orbánék „maffiakormánya” lábbal tiporja a magántulajdon szentségét, a Golgota védetté nyilvánítása ugyanis lényegében rekvirálás. Hozzátette: magyar hazafiként és debreceni lokálpatriótaként mindenkit arra biztat, hogy ezek után kerülje el a Déri Múzeumot, elvégre az intézményben kiállított Munkácsy-trilógia a maffiakormány gazemberségének eszközévé vált.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.