LMP: Tisztázza magát a Klik a tanterem-mutyiban!

A Lehet Más a Politika (LMP) felszólítja a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), hogy hozza nyilvánosságra az Öveges Programmal kapcsolatos pályázati dokumentációkat.

Osztolykán Ágnes, az ellenzéki párt oktatáspolitikai szakszóvivője és Hadházy Ákos önkormányzati képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az uniós forrásból finanszírozott tanterem-felújítási projekthez kötődően "erős az LMP gyanúja", hogy alibicélokra és alibicégeknek fizettek ki százmilliókat.
     
Amint arról beszámoltunk, az Index értesülései szerint nem az iskolák, hanem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és különféle cégek vitték el a pályázati pénzek nagyobb részét a korszerű kémialaborok kialakítására szánt keretből.
   
A témában június 19-én elhangzott LMP-s parlamenti interpellációra reagálva Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter vizsgálatot ígért az Öveges-program lebonyolítása ügyében. A tárcavezető egyértelművé tette egyúttal: a jövőben a közszférában semmilyen pályázati rendszerre nem lesz lehetőség, azaz nem lesz mód például pályázati, közbeszerzési tanácsadók igénybevételére, és a vállalati szektorban is érdemben csökkenteni akarják az ilyen típusú kiadásokat.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.