Letiltott Margit híd kötbér

A Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumának határozata szerint a Margit híd felújításának kivitelezője, az Mh 2009 konzorcium nem sértett szerződést, ezért a főváros nem hívhatja le a 2,6 milliárd forintos bankgaranciát - értesült az MTI az ügyet jól ismerő forrásból csütörtökön. A főváros, ha van rá módja, fellebbez a határozat ellen.

A kollégium a november 24-én kelt határozatában kimondta, a szerződésben a főváros vállalta, hogy legkésőbb az aláírás napján, vagyis 2009. augusztus 10-ig a kivitelezőnek átadja a teljes hatósági engedélyeket a konzorciumnak. Ezt azonban a főváros elmulasztotta, és 97 nap csúszással, 2009. november 10-én adta csak át, ezért csúszott a kivitelezés 84 napot.

Emiatt a kollégium megtiltotta a fővárosnak, hogy lehívja a mintegy 2,6 milliárd forintos bankgaranciát. Egyrészt azért, mert nem történt szerződésszegés a konzorcium részéről, így jogalapja sincs a fővárosnak az összeg lehívására, illetve a tranzakció lehetetlenné tenné a kivitelezés folytatását is.

A konzorcium azért fordult a Fővárosi Bírósághoz, hogy az tiltsa meg a kötbér kifizetését, mert annak - megítélése szerint - nincs jogalapja.

A városháza közleménye szerin, amint a főváros megkapja a hivatalos értesítést az ügyben, jogászaik tanulmányozni fogják. Ha van rá lehetőség, a főváros fellebbez a döntés ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.