Ködös kötbérvita

Jelentősen bővítené a Margit híd felújítási programját az új városvezetés a Fővárosi Közgyűlés elé kerülő előterjesztés szerint. A kivitelezővel folytatott tárgyalások másik célja a számlák és a teljesítés közti összhang megteremtése.

A fővárosi önkormányzat szerint a Margit híd felújítása 57 százalékos készültséget ért el. A szerkezet korrózióvédelme és festése, valamint a híd részleges műemléki helyreállítása még hátravan. A fővárosi önkormányzatmindenesetre elérkezettnek látja az időt a pénzügyi és megvalósítási ütemterv, illetve a kiállított számlák összhangjának megteremtésére. Enélkül ugyanis aligha hívható le az uniós támogatás. Bár ehhez előbb a brüsszeli jóváhagyást is meg kell szerezni. A kivitelezési szerződés vállalási ára ugyanis jóval több az eredeti terveknél, így a projekt átcsúszott a „nagyprojekt” kategóriájába.

A tendergyőztes MH-2009 Konzorcium nettó 20,8 milliárd forintért vállalta, hogy idén augusztusban átadja az autósoknak a hidat, ám az ideiglenes forgalomba helyezés csak novemberre sikerült. A késlekedés okaként a jogerős építési engedély csúszását jelölik meg. Az engedélyt a szerződés értelmében a fővárosnak kellett volna szállítania, ám a hatósági eljárás egy évig húzódott a tervezett hét hónap helyett. A kivitelező így csaknem három hónapos csúszással jutott csak hozzá a dokumentumhoz. Ezt a fővárosi önkormányzat sem vitatja, de úgy véli, a kivitelező ennek ellenére tarthatta volna a forgalomba helyezés szerződésben vállalt augusztusi határidejét, lévén a bontási, szerkezetmegerősítési munkákat enélkül is megkezdhette volna. Mint ahogy meg is kezdte.

A projekt vállalkozási szerződését eddig a változó körülmények dacára sem aktualizálták, így az sem a kifizetések, sem a műszaki teljesítés tekintetében nem nyújt valós képet. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes épp ezért tárgyalások kezdeményezését javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek. De akad más rendezetlen kérdés is aMargit híd körül. Így például a déli oldal kerékpárútjának építése, amely ugyan szerepelt az eredeti tervekben, de később a tervtanács javaslatára, illetve költségvetési okokból kikerült belőle. Az unió viszont ezzel együtt fogadta el a projektet, így a főváros – a támogatási szerződés megszegésének következményeitől tartva – ragaszkodik a megvalósításához. (Bár a déli járdán vezetett kerékpárúttal kapcsolatban az előterjesztő sem tagadja, hogy az balesetveszélyes.)

Az UNESCO védelme alatt álló városkép okán fontos lenne a Margit híd pillérszobrainak restaurálása és pótlása. (Közgyűlési határozat híján mind a mai napig nem írtak ki pályázatot.) S nem csak ezért. A díszkivilágítást ugyanis eleve úgy tervezték meg, hogy kiemelje ezeket. Kínos lenne, ha a semmire vetődne a fénysugár. Még ennél is kínosabb lenne a végleges használatbavételi engedély hiánya, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ugyanis jó előre jelezte, hogy enélkül nem adja meg a szakhatósági engedélyt. S akkor megintcsak ugrik az uniós támogatás.

Az új városvezetés ugyancsak támogatná a híd budai aluljárójának az alapprojektet meghaladó felújítását is, amelybe a BKV-pénztár áthelyezése, a lépcsők és kiszolgálóhelyiségek felújítása is beletartozna. A jelenleg érvényes szerződés szerint csak burkolatjavítás lenne. A főváros ezenfelül a hídfőterek parkjait is rendezné, beleértve az aluljárók és csatlakozó útszakaszok felújítását. Ez egyáltalán nem szerepelt a kivitelezővel kötött megállapodásban. Pénzről nem esik szó az előterjesztésben.

Az úgynevezett átadás után, 57 százalékos készültségben a Margit híd
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.