Lendvai Ildikó: a „kis gömböc” kipukkadt

– A hatalom trükközik a statisztikai adatokkal, s úgy tünteti el az egyre nagyobb szegénységet, hogy módosítja a létminimum mérőszámait – mondta az MSZP volt parlamenti képviselője Debrecenben. Szerinte a „kis gömböcként” viselkedő állam centralizált működtetése nem mehet így tovább.

– A kis gömböc, vagyis a  centralizált állam "túlhízta" magát és kipukkadt. Most már látszik, hogy ez az egydimenziós kormányzás az ország működtetésének normális menetét nem tudja biztosítani - mondta mai debreceni sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) volt parlamenti képviselője.

A politikus a  Latinovits Színház máig befejezetlen épületének közelében beszélt, s szimbolikusnak nevezte, hogy a létesítmény "torzóban" maradt. (A fideszes városvezetés korábban 2008-ra ígérte az új teátrum átadását, de az még mindig nem nyílt meg.)

Lendvai Ildikó szerint a színházhoz hasonlóan torzóban maradt az egészségügy és az oktatás fejlesztése, s mivel a kormányzati központosítási törekvések következményeként az ország irányítása kizárólag egy dimenzióban – felülről lefelé – történik, hasonló sorsra jut a kultúra, a turizmus és a szociálpolitika.

Ez utóbbiról szólva az MSZP volt képviselője közölte: a hatalom trükközik a statisztikai adatokkal, s úgy tünteti el az egyre nagyobb szegénységet, hogy módosítja a létminimum mérőszámait. Lendvai Ildikó hozzátette: a mai szociálpolitika szerint ma Magyarországon egy gyermek napi étkezésének ki kellene jönnie 180 forintból, ám ez lehetetlen, ennyi pénzből ugyanis mindössze harminc deka kenyérre, néhány deka zsírra és napi két pohár tejre futja, s akkor a gyermek még nem is ebédelt.

Lendvai Ildikó szerint többek között az a megoldás, hogy az ország egydimenziós működtetését többdimenzióssá kellene tenni, s a felülről lefelé való irányítás helyett "horizontális" döntéshozói szinteket is be kellene építeni a rendszerbe. Mint mondta, éppen azért üdvözli a pedagógusok mostani megmozdulását, mert ez is azt jelzi, hogy a "kis gömböcként" viselkedő, centralizált állami működés nem tartható fenn tovább.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.