galéria megtekintése

Elégtelent adtak az Orbán-kormánynak

Ötezres tömegtüntetésben csúcsosodott ki a miskolci Herman Ottó Gimnáziumból indult tanárlázadás: ennyien vonultak az utcára a borsodi megyeszékhelyen szerda késő délután, hogy a kormány oktatáspolitikája ellen tiltakozzanak. A demonstráló tanárok iskolafenntartásból megbuktatták a kabinetet, s volt, aki jelezte: Miskolc csak a kezdet.

– Innen üzenjük mindenkinek az örök igazságot, az oktatás felső szintje a pedagógus és a szülő, s az oktatás legfontosabb kincse a gyermek. Senki, sem focista miniszterelnök, sem csuhás miniszter, sem egyéb állami semmittevők ebben a sorban meg nem előzhetik egyiket sem – így, az egyik hermanos szülő, Oláh Benjámin szavaival kezdődött szerdán Miskolcon az oktatásban radikális változást követelő tüntetés, amelyre ezreket vártak előzetesen a szervezők. S az ezrek el is jöttek: a rendőrség becslése szerint legalább ötezren gyűltek össze.

Az utolsó pillanatbana érkező rendőrségi kérés volt, hogy a nagy számuk miatt tüntetők az úttesten vonuljanak a járda helyett
Az utolsó pillanatban érkező rendőrségi kérés volt, hogy a nagy számuk miatt tüntetők az úttesten vonuljanak a járda helyett
Veres Viktor / Népszabadság

Oláh Benjámin további kemény szavakkal illette a politikusokat. – Nagyképűségükben fel sem fogják, mennyire jelentéktelen, hitvány kis pondrók ők ahhoz a feladathoz képest, amelyet az igazi nevelés jelent. „Egy-egy neves pedagógus halála után is nyomot hagy generációkban, de ugyan ki fog emlékezni egy ügyeskedő miniszter, egy szolgalelkű államtitkár vagy egy erőszakos házelnök nevére 20-25 év múlva? Senki!” – mondta szenvedélyesen, s a szülők nevében követelte: az állam szüntesse be „a legsötétebb kommunizmust” idéző erőszakos központosítást, s állítsák helyre az iskolák függetlenségét. Balog Zoltán elhíresült megjegyzésére utalva azt mondta: „Nemcsak túltolták a biciklit, hanem teljesen el vannak tévedve.”

 

Noha Oláh szavait hangos és hosszú tapssal, sípolással, kerepléssel díjazta a hallgatóság, amikor elindult a percről percre gyarapodó demonstrálók menete a miskolci Hősök tere felé, feltűnően csöndesen ment a több ezer ember a fellobbanó fáklyák fényében vonuló tömegben. – Most nem kell hangoskodni. A tömeg mérete beszédesebb – jelezte egy Debrecenből érkezett pedagógus, hogy nem feltétlenül a mind jobban rákezdő eső a visszafogott hangulat oka.

A visszafogottság ellenére az indulat érzékelhető volt
A visszafogottság ellenére az indulat érzékelhető volt
Veres Viktor / Népszabadság

Noha a tüntetők – akik között nemcsak miskolciak, hanem például egriek, debreceniek, budapestiek, komáromiak is voltak – nem emelték fel hangjukat, indulatuk így is érzékelhető volt: – Az unokáink miatt vagyunk most itt! A gyerekek bőrére megy a túlzott központosítás, a tankönyvek államosítása és végeredményben az is, hogy felesleges feladatok sokaságával kizsigerelik a tanárokat – sorolta panaszait ingerülten a Miskolcon élő, „nem pedagógus, csak egy sima nyugdíjas”, Juhász György.

Míg az idősebbek inkább általánosságban bírálták az oktatási rendszert, addig a diákok konkrétabb panaszokkal álltak elő. Többen is jelezték, hogy az iskolák eszközellátottsága, felszereltsége messze nem tökéletes, s volt, aki a tanárok számára előírt nyomtatási limitről tett említést. A megkérdezett diákok többsége – köztük a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium tizenegyedikes tanulója, Péter – nehezményezte azt is, hogy úgy változtatták meg az érettségi követelményeket, hogy nem voltak tekintettel az érettségire készülőkkel. – Most tizenegyedikes vagyok, de újra kell vennünk a kilencedikes történelem-tananyagot, mert egy évvel az érettségi előtt tudtuk meg, hogy más lesz követelmény, mint amire eddig számítottunk – mondta egy másik tizenegyedikes diák, aki szerint persze az évszámokat így is, úgy is tudni kell, de ettől még „nem fair” menet közben átírni a játékszabályokat.

Pukli István (balra )és Pilz Olivér a színpadon. Az Orbán-kormány nem csak túltolta, el is tévedt
Pukli István (balra )és Pilz Olivér a színpadon. Az Orbán-kormány nem csak túltolta, el is tévedt
Veres Viktor / Népszabadság

A Hősök terén – amelyet teljesen megtöltöttek a tüntetők – elsőként Pilz Olivér, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának vezetője és Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója szólalt fel. Közös beszédükben egyfajta osztályozó értekezletet tartva elégtelent adtak az Emminek szervezésből, fenntartásból, üzemeltetésből, empátiából, szakmai ismeretekből. Közölték: csak olyan köznevelési kerekasztalt hajlandóak elfogadni a kormánnyal való egyeztetéshez, amelyben nemcsak a hajbókoló jánosok, hanem a kritikákat megfogalmazók is helyet kapnak, másként az egésznek semmi értelme.

Bedécs Vivien és Bendicskó Lilla, két hermanos diák arról beszélt: büszkék tanáraik kiállására, mert nemcsak ismereteket, hanem demokráciát is tanulnak tőlük. – Eleget hallottuk, hogy negyven évvel ezelőtt sem volt jobb, de ez nem vezet eredményre, attól semmi nem változik – üzenték. Tóth Réka, a Független Diákparlament képviselője azt mondta: senki ne döntsön az oktatásról a diákok megkérdezése nélkül, mert az ő jövőjükkel játszanak.

Gulyás Balázs, a netadóellenes tüntetések szervezője egyetemistaként szólalt fel, s azt mondta, utoljára egy hibbant diktátor, a román Nicolae Ceausescu épített stadiont a saját falujában. Szerinte a kormány a felsőoktatást is megnyomorítja, s pénzcsapoknak használja az intézményeket. Azt ajánlotta a kormánynak, nézzen szembe a magyar valósággal, s ennek érdekében a jövő hétre tervezett kormányülést ne a lillafüredi palotaszállóban tartsák meg, hanem a Pintér Sándor belügyminiszter által néhány éve „ékszerdoboznak” nevezett miskolci peremkerületben, Lyukóbányán. Akkor talán megértik végre, meg lehet-e élni 47 ezer forintból – tette hozzá.

Nem énekelni akartak az esőben
Nem énekelni akartak az esőben
Veres Viktor / Népszabadság

A szakszervezetek képviseletében elsőként felszólaló Mendrey László (PDSZ) a bátor óvónőket köszöntötte, akik az őket ért fenyegetések ellenére is elmentek a tüntetésre. Közölte: mindig azt hallják, hogy a tanárok mennyi fizetésemelést kaptak az elmúlt két évben. – Kétszázmilliárd forintot emleget a kormány, ennyit áldoztak két év alatt 127 ezer pedagógus béremelésére. Ennyit költött el Matolcsy György néhány alapítványa – jegyezte meg.

Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerint ezen az estén az országban mindenki Miskolcra figyelt, s lélekben itt volt. S figyelt a hatalom is, s ha jól figyelt, láthatta: a mindig tűrő pedagógusok türelme elfogyott. Elegük lett abból, hogy hét bőrt húznak le róluk, nem bíznak meg bennük, megkérdőjelezik a szakmai tudásukat, s elvették tőlük a tanítás örömét. A szakszervezeti vezető, aki a jövő szombatra szervezett országos demonstrációra utalva akciósorozatról beszélt, úgy fogalmazott: – Ez a társadalmi elégedetlenség február 13-án a budapesti Kossuth téren teljesedik majd ki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető