Lefújták a BKV-mentő közgyűlést

Lefújták a szerdai – a BKV ügyében összehívott – rendkívüli közgyűlést, ahol a fővárosi közlekedési társaság január végi csődjének elkerülése lett volna az egyetlen téma.

Budapest főpolgármestere a Fidesz–KDNP frakció kérésére elhalasztja a 2012. január 11-ére, szerdára tervezett Közgyűlést, mivel a Fidesz–KDNP frakció határozott ígéretet tett a Kormánnyal folytatott, a BKV-ról szóló egyeztetés felgyorsítására.

Mindezt előrevetítette Németh Zoltán, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetőjének ma reggeli nyilatkozata. Ebben ugyan elismerte, hogy a BKV valóban kritikus anyagi helyzetben van, de a jegyárak emelését nem tartotta jó megoldásnak, mivel az nem old meg semmit, hiszen a deficit csökkentéséhez ez az intézkedés érdemben nem járul hozzá, sőt: fordítva is elsülhet.

A BKV fizetésképtelenségét kivédő intézkedéscsomagot állított össze a főváros. Ebben a jegyáremelés is szerepelt. A szerdai rendkívüli közgyűlésre készített javaslatok között szerepelt, hogy júliustól hét százalékkal emelnék a BKV-tarifákat. A teljes árú bérletért így a tízezres lélektani határt átlépve 10 500 forintot kellene fizetni a jövőben. Létezik egyébként egy másik, 11,16 százalékos emelési javaslat is.

Az áremelésnél is nagyobb érvágás lehetett volna a családoknak a diák- és nyugdíjaskedvezmények megszüntetése. Az állam által nyújtott fogyasztóiár-kiegészítés ugyanis csak a kedvezmények 20 százalékát fedezi, ami évente tízmilliárd forintos bevételkiesést okoz a közlekedési társaságnak. S erre a pénzre most égető szükség van. A cég megmentésére kidolgozott intézkedési tervben a fenti kedvezmények visszavonása is szerepel, amelynek következtében 2370 forinttal drágulna például a tanulóbérlet. Az áremelések menetdíjbevételre gyakorolt hatását egyelőre nem vizsgálták: erre most nincs idő.

A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője az MTI-nek ma hangsúlyozta: nincs ok a Fővárosi Közgyűlés november végi BKV-árstopra vonatkozó döntésének megváltoztatására, hiszen éppen a tömegközlekedés versenyképességének megőrzése érdekében, illetve azért nem emelték az árakat, hogy ne terheljék tovább a budapesti családokat.

Egyúttal azt is elismerte, hogy a BKV és a budapesti tömegközlekedés finanszírozási válsághelyzete mihamarabbi megoldásra szorul, folytatni kell a kormánnyal való tárgyalásokat. Németh Zoltán biztos volt benne, hogy a kormány segíteni kíván a probléma megoldásában, ugyanakkor új lendületet szükséges adni a kabinet és Budapest közötti tárgyalásoknak.

Tarlós István korábban azt mondta: a főváros 15 százalék forrást zárolna az intézményeknél, és a BKV működési céljaira fordítaná, 6 milliárd plusz 4 milliárd forint közvetlen pénzügyi támogatást nyújtana a cégnek, 9 milliárd forint tagi kölcsönt adna április 30-ig, befagyasztaná az összes nem kötelező feladatot, és a legvégső esetben tarifaemelésről is döntene, ha a kormány felszabadítaná a 32 milliárd forintos normatív támogatást, és megadná a főváros által kért 21 milliárd forintos segítséget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.