Lázárt meglepték az AB-döntések

Váratlanul érték a Fideszt az Alkotmánybíróság hétfőn nyilvánosságra hozott döntései - ez derül ki Lázár János frakcióvezető nyilatkozatából, aki ígéretet tett arra, hogy minden kifogásolt kérdésben alkotmányos megoldásra kívánnak törekedni. Azért akadnak olyan esetek, amelyekben a kormányoldal továbbra is kötné az ebet a karóhoz.

Alkotmányos megoldásokra fog törekedni a Fidesz mind az új médiaszabályozás, mind az új büntetőeljárási rendelkezések azon részleteiben, amelyeket hétfőn alkotmányellenesnek minősített az Alkotmánybíróság (Ab) – közölte a távirati irodával Lázár János, hozzátéve, hogy az egyházügyi törvény megsemmisítéséről szóló Ab-döntést pedig okafogyottnak tartja.

A Fidesz frakcióvezetője nyilatkozatában leszögezte: az Ab hétfői döntéseit és azok előkészítését a Fidesz – "minden korábbi hírrel ellentétben" – nem ismerte. "Tiszteletben tartjuk az Ab integritását, semmiféle háttéregyeztetés, megbeszélés nem folyik az Ab és a Fidesz-frakció között" – hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy a testület döntéseit is tiszteletben fogják tartani.

Az Ab hétfőn közölte, hogy alkotmányellenes passzusokat talált több törvényben is. Alkotmányellenesnek ítélte egyebek mellett a médiaszabályozás több olyan rendelkezését, amely az írott sajtó tartalomszabályozásával, az újságírók információforrásainak védelmével, az adatszolgáltatási kötelezettséggel, valamint a média- és hírközlési biztos intézményével függ össze. Ezzel kapcsolatban Lázár János kifejtette: az Ab döntése szerint a vizsgált szabályozási rész alapvetően alkotmányos, csak részkérdésekben állapított meg alaptörvény-ellenességet a testület. Az utóbbi döntést a Fidesz tudomásul veszi, és támogatni fogja, hogy ezek korrekciója mihamarabb megtörténjen, várhatóan a parlament tavaszi ülésszakában.

Hangsúlyozta ugyanakkor: a legfontosabb az, hogy az Ab úgy ítélte meg, lehet Magyarországon szabályozni az írott és az elektronikus sajtót. Ez azért nagy jelentőségű – folytatta –, mert korábban az ellenzék és több nemzetközi szervezet is a médiatörvény alkotmányellenességére hivatkozott, illetve arra, hogy a szabályozás túlterjeszkedő. "Húsz év után végre az Ab feketén-fehéren kimondta, igenis lehet az írott és az elektronikus sajtóra szabályokat alkalmazni. Hogy ezek technikai értelemben helyesek vagy helytelenek, jók vagy rosszak, az egy más kérdés" – összegezte véleményét.

Arról, hogy az Ab megsemmisítette a büntetőeljárási törvény több rendelkezését is, a frakcióvezető úgy fogalmazott, sajnálja az Ab álláspontját, ahhoz ugyanakkor továbbra is ragaszkodik a kormányoldal, hogy a legfőbb ügyésznek, amíg nagyok a bíróságok ügyterhei – az Országos Bírósági Hivatal elnökével egyeztetve –, legyen mérlegelési jogköre azzal kapcsolatban, hol emel vádat.

Az erről szóló módosító indítvány már a parlament asztalán van, és új alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti jogszabályban rögzíteni is fogja a Ház, így az alkotmányos alapelv lesz. "Ez nagyon fontos annak érdekében, hogy a büntetőeljárások gyorsításának legalább ez a része megtörténjen" – mondta, hozzáfűzve: Németországban is gyakorlat, hogy a legfőbb ügyész maga határozza meg, hol emel vádat.

Lázár János hozzátette, hogy a más passzusokat érintő Ab-döntéseket részletesen elemzik majd "az igazságszolgáltatás hatékonysága szempontjából, mert az igazság mihamarabbi kiderülése mindenki számára fontos Magyarországon". "Alkotmányos megoldásra fogunk törekedni az Ab döntését tiszteletben tartva", várhatóan szintén a tavaszi ülésszakban – jelentette ki, megjegyezve, hogy az eljárások gyorsításáról nem mondanak le.

A büntetőeljárási törvénnyel kapcsolatban az Ab döntése szerint az alkotmányba ütközik, valamint nemzetközi egyezményt sért az az illetékességi szabály, amelynek értelmében egyes ügyekben az a bíróság jár el, ahol az ügyész vádat emel. Alkotmányellenes továbbá a tanú adatai zárt kezelésének mérlegeléstől függő elrendelése, a százhúsz óráig tartó őrizet, s az, hogy az őrizet első negyvennyolc órájában a védővel való kapcsolatfelvételt jogorvoslat nélkül megtilthatják.

Azzal kapcsolatban, hogy közjogi érvénytelenség miatt az Ab megsemmisítette a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló, júliusban megszavazott törvényt, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, okafogyottnak tartja a döntést, a testület ugyanis eljárási hibákat állapított meg a jogszabály elfogadásával összefüggésben, csakúgy, mint a Fidesz szakértői, s ennek jegyében már pénteken bejelentették: hatályon kívül helyezik a törvényt.

Az új egyházügyi törvényt – érdemben nem változtatva annak tartalmán – várhatóan december 30-án fogadja el az Országgyűlés. Lázár János megjegyezte, az átmeneti törvényben is szabályozzák majd az egyházügyi törvény legfontosabb alapelveit, így például a parlament jogosultságát arra, hogy meghatározza, melyik szervezet lehet Magyarországon egyház, és melyik nem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.