Lázár szerint nem kap különadót a Közgép

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a TV2 csütörtök esti híradójában megerősítette, nem terveznek különadót kivetni az útépítő cégekre. Azt mondta, a magyar kormány megvédi a magyar cégeket, de csak azokat.

Az Európai Bizottság 500 milliárd forintnyi uniós forrásból megvalósított magyarországi útépítés vizsgálatát rendelte el. Ha szabálytalanságokat talál, akár 100 milliárd forintos bírságot is kiszabhat.

Lázár János a TV2 híradójában úgy nyilatkozott, "az Európai Unió bizottsága vizsgálatot indított Magyarországgal szemben, Magyarország ellen", melyben 500 milliárd forint értékű útépítéssel kapcsolatban fogalmaz meg kételyeket és aggályokat.

Egyelőre nem tudom megmondani, hogy ennek mi lesz a következménye az 500 milliárdos beruházásban részt vevő útépítő cégekre nézve. A magyar kormánynak elsődlegesen az a célja, hogy megvédje a magyar adófizetőket és megvédje a magyar cégeket. Ezt a védelmet nem tervezzük kiterjeszteni a külföldi cégekre - mondta a politikus.

Szerdán mi is beszámoltunk egy olyan törvényjavaslatról, amely szerint a nettó árbevételből számított 15 százalékos különadót kell megfizetni minden cégnek, amely az elmúlt hét évben 100 millió forint feletti útépítési megbízást nyert az államtól.

A Kormányzati Információs Központ azt írta: a kormány nem tervez különadót kivetni az útépítő cégekre.

A kormány folyamatos egyeztetéseket folytat az Európai Bizottsággal, amely jelenleg azt vizsgálja, hogy az érintett közbeszerzésekben részt vevő cégek betartották-e az uniós szabályokat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.