Lázár helyettese nem adhatja ingyen a 600 milliós kormányreklámot

Mindig nyitott vagyok az egyeztetésekre, túllépve a szekértábor-mentalitáson keresem az érdemi eszmecserék lehetőségét. Az adott témában azonban nem vagyok illetékes.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese ezzel a kitérő válasszal ütötte el Juhász Péter kérését, hogy adja át A Magyar Reformok Működnek jelmondat, valamint a hozzá kapcsolódó kampány és arculati elemek használati jogát.

Az Együtt alelnöke még áprilisban fordult hivatalosan kérte a Lázár János vezette Miniszterelnökséghez, miután Rogán Antal minisztériuma megtagadta a kérést.

Tuzson Bence, a kabinetiroda kommunikációért felelős államtitkára akkor azzal szerelte le Juhászt, hogy az Együtt esetében egyértelmű, hogy a jelmondatot nem a szerződés céljának megvalósítására alkalmas módon és rendeltetésszerűen kívánja használni.

Juhász kikérte magának a feltételezést, és újra próbálkozott, mert Lázár János azt ígérte az egyik kormányinfón, hogy a kormánypártok mellett más pártok is ingyen juthatnak a kampánymondathoz. Juhász azt írta, hogy pártjának nemcsak hogy, nagyon megtetszett az arculat, de azt is kiemelten fontosnak tartja, hogy részt vállaljon a magyar emberek hiteles és valós tájékoztatásából.

A kampány 600 millió forintba került, ám a Fidesz a Miniszterelnöki Kabinetirodával kötött szerződés alapján ingyen kapta meg a használati jogot.

Azóta az Orbán Viktor évértékelőit szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület is hozzájutott a kormány által fizetett reklámhoz.

Juhász viszont továbbra sem kötnek térítésmentes szerződés: Csepreghy azt írta, nem tartja magát illetékesnek az ügyben, ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy a kormánynak joga van mérlegelni, ki ki akar jóhiszemű felhasználóként hozzájutni a reklámhoz, és ki nem.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.